Tegnap este Tankcsapda koncerten voltunk Mystrával, méltóképp megemlékezni közös pályafutásunk tizenötödik évfordulójáról, melynek mindig is fontos állomásai a debreceni páncélosok zenés táncestjei [az úri közönség táncol]. A helyszín a székesfehérvári ex-Bahnhof, manapság Fezen-klub néven ismert kocsiszínje, mely megközelíthetősége a MÁV pontosságával vetekszik.
Egyébként, maga a hely, ha már odatalált az ember, kifejezetten hangulatos, az igényesebben üzemelő rock-klubok közé sorolnám, mínusz klotyó, dehát ne menjen Tankcsapda koncertre, aki a budin akar dekkolni, ennyi. Ahogy a honlapon ígérték, a kezdés pontos, addigra mi is elfoglaltuk helyünket a karzaton, így láthattuk a színpadot és a közönséget is, de nem kell minket le-papírkutyázni, fent is ment a headbang, sőt a végén még a lányok is táncraperdültek melletünk.
Az április óta zajló turné utolsó állomásán a Voltam már bajban-nal nyitottak Lukácsék, amiért max respect, egyik legnagyobb nyitónóta tőlük evör. Talán csak a Magzat vetekszik vele, de az most kimaradt. Helyette azonban kaptunk egy elég korrekt műsort, melyből persze nem hiányozhattak a sztenderd slágerek [Ez az a ház, Adjon az ég, Agyarország vagy az Azt mondom, állj!] és a meglepetések [Úgy szeress, Nem ismerek rád vagy a száz éve nem hallott Akapulkó] sem. Olyan tételek is előkerültek, mint a Világ diszkó vagy az Ébresztő fel. A hangzásra sem lehetett panaszunk, a harmadik-negyedik dalra minden a helyére került, odafent is zúzott a cájg. Ez ismét megerősített abban, hogy a legtöbb nóta még az új lemezről is, a tingli-tangli album-sound után, élőben igenis oda tud csapni. Ennek egyik legékesebb példája az Új nap vár, ami a cédén nálam skip track kategória, élőben viszont kifejezetten hangulatos közönségkedvenc.
Lukács hozta a formáját, számomra meglepően egy-két pozőr beállást is bedobott, de azért önmaga volt - csak ezúttal, hál'istennek, nem a depisebb énjét hozta. Cserkó szokása szerint pókerarccal gitározta végig a bulit, de gyaníthatóan nem unta a dolgot, mert még akkor is a húrokat tépte, mikor a többiek már lementek a színpadról az utolsó ráadás után. Fejes megint a showra helyezte a hangsúlyt, a buli végefelé -ahogy Lukács is kiemelte- sikerült is elkapni egyet az addig folyamatosan a levegőbe dobált dobverőkből.
A jó két órás buli kifejezetten jól sikerült, méltóan zárta a turnét. És ahogy Lukács is mondta, bár kurva jó a srácokat ilyen-olyan fesztiválok nagyszínpadjain látni, azért az igazi Tankcsapda feelinget egy ilyen klubbuli is komolyan elő tudja csalogatni. És bár voltak komolyabb hangvételű és lazább lélegzetű blokkok, azért a végén ismét bebizonyosodott, hogy az élet a legjobb méreg, még akkor is ha szegény Johnny a mocsokban rohadt el. Mert hiába csak egy szemétdomb, egy disznóól ez a szanaszétbaszott rockandroll, Ő eladni akar, én meg venni…