Biztos mindannyian ismeritek az olyan típusú embereket, akik a balesetek köré gyűlnek szörnyülködni. Akik ismerős és ismeretlen emberek gondján-baján sápítoznak. Akik azért néznek csak tévét, hogy lássák és megszenvedjék a világ másik végén történt természeti katasztrófát, háborút és éhínséget. De a legjobban azt szeretik benne, hogy ők jó távol vannak ezektől a dolgoktól és a kényelmes otthon melegéből lehet siránkozni. Megvan? Akkor most képzeljétek el a világ egyik legformabontóbb rockzenekarát, egy olyan emberrel az élen, aki isten adta tehetségénél fogva, olyan zenei és szövegi köntösbe bújtatja dalait, amire rajta kívül nem sokan képesek. És most próbáljátok elképzelni, milyen lehet az, amikor egy ilyen csapat minderről dalt ír. Nem megy? Segítek:
Nevezhetjük progresszívnek, amit Maynard csinál, mert valóban előremutató, ami kikerül a kezei alól. Én azonban ennél továbbmennék, egész egyszerűen zseninek tartom a fickót és korunk egyik leghitelesebb előadójának. Aki kiváncsi, hogy miért, az bátran ássa bele magát a Tool diszkográfiába. Megéri.