Ismerőseim, barátaim jól tudják, hogy kamaszkorom óta szeretem a Tankcsapdát. Oké, voltak köztünk mosolyszünetek, de azért az elmúlt években helyrerázódott a viszonyunk. Mielőtt most sokan jönnének azzal, hogy de a TCS milyen szar, mert a Lukács hamis, hogy Fejes pontatlan meg hogy Cseresznye nem tud gitározni - nos, én is tudom ezeket. De ilyennek szeretem őket.
Miután ezen túl vagyunk, el is mondanám, mi az amit szeretek bennük. Egyrészt szeretem bennük a zsigerből jövő punk and rollt. Másrészt szeretem, hogy hitelesek tudtak maradni. Amit viszont igazán kedvelek, az a Lukács Laci által képviselt szövegírói stílus. Az elmúlt két évtizedben több nagyon nagy gondolatot vetett papírra, formált dalszöveggé. Véleményem szerint Ákos mellett ő az a magyar frontember, akire érdemes odafigyelni. Ja, és ő is vega :)
Ahogy említettem, sok-sok zseniális sort vetett már papírra, de talán az egyik legjobban sikerült alkotása a 2006-os Mindenki vár valamit lemez kvázi címadója. Olyan alapigazságokat fogalmaz meg benne, amelyekkel mi is szembesülhetünk nap mint nap, ha körülnézünk magunk körül.
"...a benned élő állattal addig kell harcolni, amíg élsz!"