Van nekem a KISS mellett egy másik szívemcsücske zenekarom. Idestova húsz éve velem vannak, jóban-rosszban [sőt, egy ideje már barátok közt is:)]. Zenekarosdit játszó szárnypróbálgatásaim talán legfőbb inspirálója, talán nem véletlen az sem, hogy sikerült egy közös koncertet is tető alá hozni. Egy szó, mint száz, igen-igen kedvelem a Paradise Lostot!
Legnagyobb sikereiket, állítólag, a kilencvenes években érték el, a Draconian times lemezüket a mai napig emlegetik, mint etalont. Sokak szerint ezután elindultak a lejtőn és csak a tavalyelőtti Faith divides us, death unites us lemezzel találtak vissza a helyes útra. Szerintem ez hülyeség, végig tudták, mit akarnak csinálni [na jó, talán a Believe in nothingot nem véletlenül tagadná le Greg Mackintosh sem:)], és megbízhatóan szállították az erős lemezeket. Szóval, szerintem a két fenti lemez közt eltelt 14 évben sem veszett el az az Édenkert, csak talán kicsit jobban meg kellett dolgozni érte...
Faith divides us...death unites us!