Kamaszkorom egyik legimádottab bandája. Kamaszkorom egyik legimádottab gitárosa. Kamaszkorom egyik legimádottab frontembere. Ez volt nekem a Megadeth. Kazetták tömkelege, sorlemezek és kalózkoncertek, poszterek és pólók tucatjai, 'deth felvarró a szimatszatyron (bizony). Egyszóval óriási kedvencek voltak, és életem egyik legnagyszerűbb pillanata volt, mikor 1993 nyarán, az MTK stadionban először láthattam őket élőben is. Éppen ezért, folytatva a Storm kolléga által elindított sorozatot, én is bemutatnám néhány kedvencemet a csapattól.

Peace sells

Habár az első album is remek dalokat rejt, a botrányos hangzás nagyon próbára teszi az ember hallójáratait. A '86-os folytatás viszont már nemcsak jó számokat, de jobb hangzást is kínál, így a lemez 8 dala pillanatok alatt lepörög. A címadó dal hamar klaszikussá vált, akárcsak az alábbi sor:

"If there's a new way I'll be the first in line, but it better work this time..."

In my darkest hour

Sokáig filóztam, melyik dalt is válasszam a So far, so good...so what korongról. Be kell valljam, 13 évesen ezzel ismertem meg a csapatot és bár talán nem ez a legnépszerűbb kiadványuk, számomra mindig örök kedvenc. Fogós dalok, tipikus thrash-sound, bő félóra gyönyör. Egyszóval, vacilláltam még a Set the world afire illetve a mai napig koncertfavorit Hook in mouth között is, de aztán mégis a lemez "slágere" lett a kiválasztott:

Tornado of souls

A nagy siker, az áttörés, sokak szerint A Megadeth Lemez. Szerintem is ez volt a csúcs, nagybetűs Heavy Metal hallható a lemezen, egytől egyig klasszikus dalokkal. Holy wars..., Hangar 18, Five magics és a többi. A Tornado számomra a lemez csúcspontja, ha egyáltalán lehet ilyet mondani egy mestermű esetében.

Sweating bullets

Az 1993-as Countdown... lemezt úgy vártam, mint kevés dolgot addig az életemben. Ennek megfelelően természetesen óriási csalódás volt elsőre a steril sound, a leegyszerűsödött dalszerkezetek, no meg a lassabb tempó. Persze, idővel átjöttek a finomságok, és rengeteg dal beérett, de az a nagy szerelem kialudni látszott. Ezzel együtt akad pár kiemelkedően jó dal az albumon, ezek egyike az alábbi, talán a legnagyobb kedvencem innen. Meglehet azért, mert ez idézi fel legjobban mindazokat a dolgokat, amiért én megszerettem a Megadeth-t.

A tout le monde

Ha a Countdown-ra azt mondtam, csalódás volt, akkor ez végképp igaz a Youthanasia-ra. Pedig én mindent megtettem, hogy megszeressem, de egész egyszerűen számomra annyira egysíkúak a dalok (ide lőjetek!), hogy két kezemen meg tudnám számolni, hányszor bírtam egyhuzamban végighallgatni. Pedig a legtöbb dal, külön-külön egyáltalán nem rossz. A Train of consequences vagy a Victory (a végére csak jutott egy klasszikus 'deth-ízeket felmutató dal) például tetszik. Sőt megkockáztatom, hogy például a Family tree a valaha írt egyik legmegkapóbb Megadeth nóta. De leginkább innen is a sláger az, ami megfog, vagyis az A tout le monde:

Habár jónéhány albummal jelentkezett azóta Dave Mustaine és zenekara, számomra az igazi kedvencek a mai napig a régi lemezeik. Akadnak persze olyan szerzemények, mint a  Trust vagy Moto-psycho és a Die dead enough, melyekben ott a szikra, de elnézve például a Big4 dvd-t, a koncertmenü gerincét is inkább a korai korszakból származó dalok teszik ki. Talán nem véletlenül. Persze, azért nálam még mindig ott vannak a kedvencek listáján, csak már nem ugyanazon a hőfokon.

Éppen ezért, a beela-val egyetemben, ott a helyünk áprilisban, a Sportarénában. Hatalmas buli lesz, ebben biztos vagyok, vétek lenne kihagyni!