Valamelyik éjszaka (alvás helyett) néztem az MTV-n egy MUSE koncertet. Ismét megállapítottam, hogy valami hihetetlenül jó a csapat élőben. Valahol a U2 és a Queen között helyezkednek el, de ahogy így leírtam, nekem is erőltetettnek hat a besorolás, ugyanis az a csoda állt elő, hogy ennek a zenekarnak saját arca van, és ez nagy szó manapság. Matthew Bellamy klasszikus zenei képzettsége erősen érződik néhány dalon és pár nótájuk bizony tényleg vetekszik a Queen nóták komplexitásával, még ha a végeredmény teljesen idegennek hat is az említett királynő dalaihoz képest.
Jöjjön az egyik legnagyobb slágerük, a Supermassive Black Hole, és hogy kicsit közelebb kerüljünk a Napirokk zenei világához, ezután ugyanennek a nótának a ZSENIÁLIS feldolgozása az egyik legnagyobb kedvencemtől, a Threshold-tól.
Akkor most egy kicsit húzósabban: