Ahogy ígértem, a szubjektív előszó után itt a - nem kevésbé saját gondolatokat tartalmazó - lemezismertető.
Mikor meghallottam a kezdő és egyben címadó nótát, nem sok reményt fűztem a lemezhez. Nem mintha olyan gyenge lenne, csak valahogy nekem olyan semmilyen, egyszerűen nem tudok mit kezdeni az ilyen dalokkal. Azt éreztem, hogy amilyennek szerették volna, ahhoz nem elég erős.
A kezdő dalról azért írtam le az első benyomásomat, mert ez azóta sem változott nálam, a lemez több tételéről, viszont már a többszöri hallgatás utáni véleményemet szeretném monitorra vetni. A kettes One Man Down már messze nem ezt a képet mutatja. Mikor a bevezető után igazán "elindul" a dal, ott azért felkaptam a fejem, aztán váratlanul(?) - olyan igazán HOL-osan - olyan refrént pakolt oda JC, hogy csak pislogtam. Nem arról van szó, hogy ilyet még nem hallottam tőlük, de nagyon jól esett újra ez a minőség. Az ezt követő First To Cry egy kellemes dal, amit szívesen meghallgatok bármikor, nem úgy, mint a Searchin', amit egy szóval tudnék jellemezni: töltelék. A Someday When egy qrva jó nóta, nem véletlen, hogy erre készítették az első videót. De itt álljunk meg egy szóra, mert muszáj elővennem a "savazós" énemet :) A klip elején még rendkívül érdeklődő voltam, és a limuzinból kiszálló, amolyan Crimson Glory-san álarcos zenészek sem vették el a kedvemet. Még mondtam is, hogy végre egy régi vágású videó. Aztán James Christian belöki a kétszárnyú ajtót és elszabadul a pokol :D...a legjobbat a laptoppal prezentáló JC-on röhögtem, de olyan ez az egész, mintha egy werkfilmet néznék. Ez a klip tipikus példája annak, hogy jó az ötlet, de kár, hogy megvalósították. Az egyetlen számomra élvezhető rész, mikor Jimi Bell szólóját mutatják. A dal viszont kifogástalan.
Ez a nóta jól előkészíti a terepet a Livin In A Dream World számára, ami nekem a lemez csúcspontja. Kicsit tekerős, végre hallható billentyűk, beszarás refrén. Komolyan mondom - megfelelő hangerőn - könnyes szemmel ordítom a sorokat. Igazi koncertzáró nóta. Jimi Bell meg....ááááá, egy állat! A 7. The Next Time I Hold You. Klisé? Igen, de ki nem tesz rá magasról?!? Minden benne van, amit szeretni lehet egy ilyen dalban. Stadion és öngyújtó után kiállt. 20 évvel ezelőtt kasszát robbantott volna, egyszerűen imádom.
Innentől kezdve már nem nagyon tudtak hibázni a fiuk,tartják a szintet. Szerencsére a lemez végéig egyenletes a teljesítmény.
Összegezve: Az első hallgatáskor azt mondtam, hogy jók a refrének, de ennyi. 2-3 hallgatás, és úgy gondoltam, hogy James Christian kinyitotta otthon a saját minőségi kliséit tartalmazó páncélt, és megfelelően hasznosította azokat. Okosan adagolva legalább nem cseszték el a lemezt, ügyelve arra, hogy ahhoz, hogy a fejünk a víz felett maradjon, ne nagyon keljen erőlködni. 4-5 hallgatás - és a hangerő gomb aktív csavargatása - után viszont egyre jobban érzem magam, és erőfeszítések nélkül lubickolok a produkcióban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a félelmeim is megakadályoztak abban, hogy fejest ugorva azonnal élvezzem a Big Money-t. Nincs Sahara, nincs Giuffria, de van egy minőségi új HOL lemez, ami méltó a zenekar nevéhez. Nem ez lenne az első olyan lemez tőlük, amit az idő előrehaladtával egyre jobban szeretek.
Hajrá fiúk, én szurkolok, csak minél előbb gyertek hozzánk koncertezni! Jimi Bell rulez! Ja, és James Christian-nak legalább van egy olyan páncélszekrénye...
