Rendhagyó koncertbeszámoló következik az alábbiakban. A Petra, túl azon, hogy az egyik legigényesebb AOR-muzsikát játssza - sőt, bele-belekóstolgattak a karcosabb rockzenébe is -, nagyon komoly ismertséget vívott ki magának keresztény körökben is, a Bibliára épülő szövegeivel és a vallást népszerűsítő egyéb tevékenységeivel. A zenekar, negyven éves pályafutása során közel ugyanennyi lemezt készített, az úgynevezett Classic Petra-formáció főleg a hetvenes és korai nyolcvanas évek kiadványaiból merítve vágott bele egy monstre turnéba, 2011-ben. Ennek keretében tavaly már felléptek a PeCsában, idén azonban, három ingyenes koncert erejéig visszatértek Magyarországra.
Bélával és Sherrel a veszprémi koncertet vettük célba és a meglepően korainak tűnő hat órás kezdésre már kényelmesen berendezkedtünk az Aréna küzdőterén. Nem volt nehéz dolgunk, ugyanis olyan szervezéssel találkoztam, amellyel hazai koncerteken nemigen találkozhatunk. Ez vonatkozott a beléptetésre, a koncert technikai hátterére és igen, a talán nem is annyira mögöttes tartalom minél intenzívebb kihangsúlyozására is.
Ha még nem említettem volna, az ingyenes koncertek létrejötte a Hit Gyülekezetének volt köszönhető. Az immáron egyházzá avanzsált szervezet igen hatékonyan választotta ki a három helyszínt (Veszprém, Budapest és Debrecen) annak érdekében, hogy hívei az ország minden szegletéből eljussanak erre a zenés istentiszteletre. Ennek megfelelően a közönség soraiban elvétve láttunk rocker arcokat annál inkább öregeket és fiatalokat, a babakocsiban behozott csecsemőtől kezdve, sokgyermekes családokon át egészen a nyugdíjasig. Sőt, még pórázon bevezetett kutyához is volt szerencsénk!
A Petra felvezetése, azt kell mondjam, méltatlan volt a zenekarhoz. A Street Gospel névre hallgató bennfentes zenekar tudniillik közismert rockslágereket (Status Quo, U2, stb) adott elő, vallásos témájú magyar szövegekkel. Az még hagyján, hogy a zenei előadás igen vérszegény volt, de sajnos a szövegek is fájtak, a rettenetes kínrímekkel telezsúfolt, faék egyszerűségű sorok nem emelték az est színvonalát. Sajnos, ennél is volt lejjebb. Az utolsó dalokra beszállt Cerka is, két saját szerzeménnyel. Ezek már zeneileg és szövegileg is klasszisokkal jobbak voltak, mint a Street Gospel műsora. Az igazán unfair viszont az ex-Sing Sing gitáros két kismonológja volt az egyes dalok előtt, melyekben igen sportszerűtlen módon beszélt volt zenésztársairól, ráadásul azok távollétében. Mindenféle itélkezés nélkül, azt gondolom, mindaz a lelki tartalom, melyre nem egyszer hivatkozott mondandója során, talán kellett volna adjon neki annyi tartást, hogy azt az utat, mely őt ebbe a közegbe vezette ne megtagadja, hanem olyan állomásként tekintsen rá, ami nélkül ő sem lenne ma az, aki.
Szerencsére a Petra zenéje tökéletes volt! Bombaerős kezdést kaptunk, Bema Seat, Angel of light, Grave robber, csak úgy kapkodtuk a fejünket a klasszikusok hallatán. A hangzás érdekes volt. Az elején az ún. "keménymag" mögött voltunk, kissé a bal szélen, ott a gitárt alig lehetett hallani. Később hátramentünk a keverőhöz, ott patent volt minden. Greg Woltz hangja is igényelt néhány dalt, mire rendesen bemelegedett, de az Adonai vagy a More power to ya alatt már helyreállt a világ rendje. A zenekar élvezte a zenélést, bár az lett volna a furcsa, ha ilyen, úgymond hazai terepen másképp történt volna.
Nekünk, ilyesfajta rendezvényekhez nem szokott napirokkereknek furcsa volt látni, hogy olyan emberek érzik jól magukat egy koncerten, akik tulajdonképpen egyetlen dalt sem ismernek a fellépő zenekartól. Talán nem járok messze az igazságtól, amikor azt mondom, bármennyire is jó zene a Petra, irreális elvárás lenne egy ilyen széles sávban mozgó életkorú és ízlésű embertömegtől elvárni ilyesfajta rajongást. Itt egy dolog számított, a hit és tulajdonképpen - e tekintetben legalábbis - teljesen mindegy volt a legtöbb ember számára, hogy ki is zenél a színpadon. Természetesen ez nem zavarta a Petrát abban, hogy olyan további slágereket adjanak elő, mint a Second wind vagy a Godpleaser és ennek mi nagyon örültünk. Még az sem zavart bennünket, hogy az egyes dalok között igen intenzív hittérítő munka folyt a színpadon, nem is beszélve a két kivetítőn karaoke-szerűen megjelenített szövegfordításokról. A dalok közötti felkonfokhoz is volt tolmács, aki igen lelkesen még a Yeah! kiáltásokat is fordította!:). Később aztán a PR tovább folytatódott, kivülálló számára akár zavarónak is mondhatnám, de egyértelműen a jelenlévők többségének a szája íze szerint való volt ez a műsor, így feltehetően csak a szokásos műsorrendnek lehettünk szemtanúi.
Lassan aztán a koncert vége is elérkezett és minden látogató, legyen az hívő vagy ateista, a Gyülekezet tagja vagy csak egyszerű zenerajongó, elégedetten távozhatott, mindenki megkapta ugyanis, amiért odament. Legyen szó lelki útravalóról vagy kulturális táplálékról, a szervezők és a zenekarok mindent kiadtak magukból, ami [el]várható volt. Ezzel a célcsoportokat maximálisan meggyőzték és ki-ki mehetett isten hírével tovább, a maga útján.
