Rövid és frappáns posztnak indult. Nem sikerült.
Hullámok csaptak össze a dallamos rockzene feje fölött a kilencvenes évek elején. Az idegbajjal és a szorongással egybeforrt zenei arculatváltás küszöbén az Aerosmith piacra dobta a Get a Grip-et. Az ósun túlpartján a mindig vidámnak és energikusnak mutatkozó banda, akik talán már elértek a pályájuk csúcsára, az amcsi piac után Európa bevételére (is) felkészült. Jó alapnak bizonyult az előző két album, a Permanent Vacation és a Pump, ami már az öreg kontinensen is ismertté tette őket - mindenki a liftben akarta csinálni a napi csajjal. Mindez az MTV-s korszak - mindent el lehet adni, csak nyomni kell - csúcspontján. Az Aerosmithre jellemző blues-os rock témák megmaradtak, de egy alapvetően slágergyűjtemény került a polcokra 1993. április 20-án.
Pont húsz éve.
"Joe Perry, Joey Kramer (akivel Yonkersben egy gimnáziumba jártunk), Tom Hamilton és én 1970 őszén úgy érkeztünk meg Bostonba, mint valamiféle titkosügynökök, akik majd egyik napról a másikra leigázzák a világot. A Commonwealth Avenue 1325 szám alatt vettünk ki egy lakást, de a világ meghódítása egy kicsit hosszabb ideig tartott, mint azt gondoltuk." - Steven Tyler.
Bátor dolog volt két, tuti kasszasikert hozó album után vendégszerzőkkel megíratni egy albumot. Négy év telt el a Pump megjelenése óta, ami sikert sikerre halmozott. Két éven át turnéztak, mindeközben kiadtak egy válogatásalbumot is. A Pandora's Box háromlemezes, szépen kivitelezett cucc, de - szerintem (persze én is megvettem) - semmi extra. Egy összefoglaló azoknak, akik a turné alatt beleszerettek a bandába. Ja, és persze bukszanyitogató (Malibu). Kellett valami friss és ugye, ha maguktól nem megy a munka, majd a lemezcég segít nekik. Le- vagy kimerültek, nem tudom. A miértre komoly válasz nincs, de lehet, hogy túlnyomták magukat a toxictwinsnek becézett főhősök, esetleg kellett még cuccra némi apanázs és be kellett biztosítani a jövőjüket. Talán még egy kecó Malibun. Az Aerosmith (ismét) a pályája csúcsán, így egyértelmű volt, hogy össze kell hozni egy új albumot. A külsősök ugrottak a hívó szóra és beszálltak a dalszerzésbe.
Az ötlet mindenesetre bejött, mert máig (eladási szempontból) a legsikeresebb albumuk. Minden maradt a jól kitaposott ösvényen, a hangzás sem változott egetverően és nem is a minőséggel volt a gond, hanem a mennyiséggel. Eddig is bevett szokás volt a külsős dalszerzők felkérése, most viszont két nóta kivételével a dalokat mind vendégművészek jegyzik, közösen a toxikus ikrekkel. Tylernek és Perrynek volt annyi beleszólása a dologba, hogy az albumon mint társszerzők ott fityeg a nevük. A munka megoszlásáról nem szól a fáma. A Geffen se akart vitát (lóvét kaszálni annál jobban) és így mégiscsak "szívből" nyomhatták a dalokat. Az már egy másik történet, hogy ezzel a Geffen korszaknak vége is lett. Ha innen vesézünk, akkor a lemezcég szivart füstölgető emberkéi pont a legjobb érájában kötötték magukhoz a zenekart. Ennyi platinaalbumot talán csak a Guns termelt még ki nekik ekkortájt (még egy ház Malibun). A producer maradt Bruce Fairbairn, aki sikerrel megküzdött velük az előbb említett két albumnál és aki nem mellesleg a dallamos korszak nagyágyúit is istápolta (Bon Jovi, Poison, VH - a faszi, amihez nyúlt, az tuti platina).
Tél volt, hó esett, pontosan nem tudom, de a meló januárban indult be. Eredetileg 12 dal volt a tárban, de kettőt még rápakoltak. Talán húsz év távlatából megbocsátható bűn és az élet illetve az eladások is őket igazolták. Akkor még menő volt kislemezt is kidobni a piacra és ezen a téren is a rávertek a rock mezőnyre, hiszen hét single került boltokba (még egy ház Malibun), persze okosan kivitelezve. Csak akkor rukkoltak elő az új nótával, ha listákon kezdtek visszafelé kúszni. Marketingből ötös és ugye nem volt még download records sem. Két hónap alatt lezavarták a felvételeket és állítólag senki sem orrolt meg senkire. Tökéletes összhang, és semmi civakodás, semmi cucc.
"Az is várható volt, hogy a lemezborító miatt még az állatvédő szervezetek is megpróbáltak fogást találni a zenekaron. Azért nagy nehezen sikerült meggyőzni őket, hogy ez csak egy fotómontázs."
A lemezt követő majd másfél éves turné nyitódala az albumon is elsőként került terítékre. Az ikrek mellett a nótát Jim Vallance jegyzi, aki hű lelki társa Bryan Adamsnek és neki köszönhetjük például az örök érvényű Summer of 69-t is (Kanada ezzel a nótával szépen lassan lerója alapvető hibáját, és igen, elfogadjuk mint bocsánatkérést, Celine Dion piacra dobása miatt). Jimi fiúnak volt még egy (aztán még egy) nóta előkészítve. Sziszegő dob témával funky- és rockkorcs, de nagyon szereti a hangerőt és nem mellesleg ez lett az album címadó dala is. Szövegileg nem atomfizika, de szeretjük. Get a Grip.
Aki volt oly szerencsés és ott lehetett anno a BS-ben, annak most feldereng az az asszem zebracsíkos függöny és az intró. Perryre jellemző gitár sound és nagyszájú Tyler jellegzetes, senkivel össze nem téveszthető orgánuma. A végén a bröfi effekt, az elkövetője a múlt homályába veszett.
A Fever az első, amit be mertek vállalni csak ketten. Jó passzban lehettek, egy igazi kis tökös rákendroll nóta született. Herflivel meg minden bisz-basz effekttel. Plusz, hogy állítólag tiszták (ha -ha) voltak, nyista anyag - csak égtek a vágytól.
Az első igazi sláger és kislemez természetesen egy balladának álcázott nem ballada. Én nem nagyon foglalkozom a szövegekkel (vagy van értelme és pöpec vs. nothing - így hozta a dallam) de ez mondanivalójában is figyelemfelkeltő. Mert valami baj van itten kérem szépen, társadalmi gubancok, rasszisták és még isten is képbe kerül, de lám mégis érdemes ezen a földön rontani a levegőt. Az életrajzi könyvből az is kiderült ,hogy az 1992-es Los Angeles-i zavargások eseményei is döntően belepiszkítottak a nóta mondanivalójába. Rákapott mindenki szövegileg és zeneileg is, az MTV anno unalomig nyomta, de nem merted elkapcsolni. John Connor ugyan már megküzdött a gépekkel, de túlélte és már az is bekerült a filmogrifájába, hogy ő az aki combtól le s fel, megstirölte alaposan a tanárbácsit - lelke rajta és persze neki is jutott egy kecó Malibun.
"A blues mindig is a meggyötört lélek párlata volt és lesz. A sóhajok és nyögések ötödik evangéliuma, amely az első nyögéssel kezdődik, amikor is Ádám és Éva elkövették azt a csúnyaságot, és kirakták őket az Édenkertből"
Lám, az MTV-s korszak nagy nyertesei a balladák balladái. Alicia is csodaországba tévedt. Talán a Whitesnake emelt ilyen magaslatokba valakit a klipjeivel. Silverstone kisasszonynak bérelt helye lett a 'smith filmecskékben, a jövője meg bebiztosítva. Gondolom már neki is ott figyel a ház Malibun. Persze Steven Tyler hirtelen felbukkant leánya is a nagyvilág elé tipegett, ekkor még nem a tünde szerepében. A rocksztár besegített, de így kerek a story és persze az apu szomszédja lett. Malibun.
Egy olyan hármas, mely örök és nélkülük semmis lenne a rocktörténelem, ha kimaradt volna, Herflistől, a zongora hanyag mégis feledhetetlen taktusáig. Két szippantás között, nap mint nap szembesülnek azzal a tudattal, hogy valamelyiket ki kell hagyni az esti setlistből. Talán ékes képet is fest a banda meghatározó énekeséről és a bandáról alkotott véleményéről. Egy nyilatkozata szerint az Aerosmith a szexről szól! Zene dögös csajoknak és kanos pasiknak. Tessék elindítani, szépen egymás után. Azt ugye nem kell ecsetelni, hogy single formájában is kiadták a dalokat, szépen lassan, csepegtetve.
A lemezen Perry kapott ajándékba majd négy percet a kiadótól és egy igazi kis tökös rocknótával igyekezett meghálálni a bizalmat. Gondolom, szíve csücske elment addig és nagyokat hallgatott. Furcsa egy Aerosmith nóta, ha nincs a mikrofon Tylernél. Ez sem kivétel, de szépen beleillik a sorba.
Még a Pump sikerét meglovagolva szerepeltek a Wayne világa 2-ben egy vadiúj nótával, ami később erre a lemezre is felkerült. A filmben csak magukat adják és minő meglepő, épp koncerteznek. A nóta klasszikus és az ismert védjegyek a helyükön. Értelmesebb kinézetű videót nem találtam, de a nóta a lényeg.
A másik filmes vonzata az albumnak (ha egy üzlet beindul, Malibu) az Ace Venturában elhangzó Line up. Lenny Krawitzcal "összetákolt", feelinges kis muzsika.
A Get a Grip Tyler és Perry házasságának egyik csúcspontja. Persze az alapmű a Rocks, de ez egy másik történet. Állandó ellentét és küzdelem van, volt és lesz köztük, mégis maximális tisztelettel a másik irányába. Talán ennek egyenes következménye egy, a a korszakot ugyan meg nem váltó, ám az akkori uralkodó zenei attitüdöt kicsit felrázó (jelen állás szerint) hétszeres platinalemez. A Crazy és a Livin’ On The Edge megkapta a Grammy-díjat, a nóták a mai napig a rádiók kedvencei és ott figyelnek a lejátszási listákon. A videókat meg (még) mindenki nézi, ki ezért, ki azért. A turné kis országunkat is elérte és élőben is élvezhettük a dalokat.
Még egy dologra is válasz született, a kérdésre hogy vajon drogok nélkül képesek-e jó zenét írni. A Permanent Vacation, a Pump és a ma húszat betöltő Get a Grip, pont a józan időszakban keletkeztek.
Az igazság az, hogy amikor az Aerosmithre gondolunk, mindenkinek két név ugrik be. A háttériparosok is remek muzsikusok. A történet úgy teljes, ha a mesterembereket a nevén nevezzük.
Steven Tyler
Tom Hamilton
Joey Kramer
Joe Perry
Brad Whitford
Boldogat és Halle-fuckin’-luja!
U.I . Miért éppen Malibu? Charlie Harper szomszédja:)
Forrás : Steven Tyler, David Dalton: Nem zavar a zaj a fejemben?
Stephen Davis: Aerosmith : Walk this way