1980-ban történt, hogy egy Jon Bongiovi nevezetű srác munkát kapott unokatestvére stúdiójában. Hogy pontosan mi is volt a feladatköre, az most mellékes, az azonban nem, hogy folyamatosan demókat készített, melyekkel kitartóan bombázta a kiadókat - egy darabig sikertelenül. 1983-ban azonban egy helyi DJ felfigyelt a frissen rögzített Runaway demóra, a dalt elkezdték játszani a New York-i adók, a többi pedig már történelem.

Jon gyorsan szerződést kap a Mercurytól, a kiadó illetékesei pedig kitalálják, hogy a zenekar neve legyen Bon Jovi. Igenám, de zenekar még nincs is! Jon, orvosolandó a problémát, felhívja David Rashbaum billentyűst, aki vezetéknvét lecserélve Bryanre nemcsak hogy csatlakozik a bandához, hanem bőgőst és dobost is hoz magával, bizonyos Alec John Such és Tico Torres urakat. Az alapfelállás szerint Dave Sabo gitározott Jon mellett de neki még várnia kellett öt évet az áttörésre (erről pár nap múlva szintén írunk), mivel az ő helyét Richie Sambora veszi át.

Az immár komplett zenekar pár hónap alatt elkészíti első nagylemezét, mely ún. self-titled albumként debütál. A  túlnyomórészt saját szerzésű dalok, jóllehet jobbára klisés hard rock panelekből építkeznek, mégis jó értelemben véve slágeresek és energikusak, így a fogadtatás igen kedvező.

Ezen kedvező fogadtatás, nem mellesleg a Billboard 200-as listáján elért 43. hely eredményeképp olyan bandák előtt tud fellépni a Bon Jovi, mint a Kiss vagy a Scorpions. A bemutatkozó album azóta több, mint egymillió példányban talált gazdára, remekül megágyazva a későbbi sikereknek. Bár az 1985-ös 7800° Fahrenheit, szintén saját dalokkal még nem hozza meg az igazi nagy durranást, egy évvel később már profi dalszerzővel (Desmond Child) felfegyverkezve beüt a jackpot. De erről majd később, egy másik posztban, amikor aktuális lesz...

Ünnepeljük ma tehát az első Bon Jovi album harmincadik születésnapját, hiszen 1984. január 21-én a vásárlók először vehették kézbe egy páratlan karrier első szárnypróbálgatásának korai zsengéit.