Layne Thomas Staley 1967. augusztus 22-én született, a Washington állambéli Kirkland városában. 12 évesen kezdett el dobolni, majd a dobverőket mikrofonra cserélte. A nyolcvanas évek elején számos glam rock csapatban játszott, majd 1986-ben megalapította az Alice n' Chainz-t. Ez a zenekar már a seattlei klubokban tolta a muzsikát, jellemzően inkább metalos oldalról fogtak hozzá, mint a rock felől. Ekkor találkozott Layne Jerry Cantrell gitárossal, akivel egy albérletben kötöttek ki végül. Staley otthagyta az Alice n' Chainz-t, beszállt Cantrell Diamond Lie nevű bandájába, melyet később Alice in Chains néven ismert meg a nagyvilág.
Az Alice in Chains bemutatkozó lemeze, Facelift címmel, 1990-ben jelent meg, egy nappal Layne születésnapja előtt. Az album rögtön elismertté tette őket, közel kétmillió példányban kelt el az Egyesült Államokban. A korong legnagyobb slágere a Man in the box című dal volt.
Layne heroin-függősége itt kezdett el komolyabban jelentkezni, bár a problémát kiváltó okot hétéves kora óta cipelte magával az énekes. Apja, aki szintén a kábítószer rabja volt, ekkor lépett ki életéből, miután édesanyja elvált a férfitól. A válás megrázta a kisfút, aki nem tudta megérteni és feldolgozni, hova tűnt életéből az a férfi, aki nagyon-nagyon hiányzott neki. A történtekért önmagát is hibáztatta, meggyőződése volt, hogy ha ismertté válik, apja visszatér majd hozzá.
A tény, hogy Staley komoly problémákkal küzd, az 1992-es Dirt című, egyértelműen mesterműként jellemezhető, második AIC lemez megjelenésekor vált egyértelművé. A dalok szövegéből, melyeket Layne írt túlnyomórészt, süt a függőséggel járó szenvedés és a kilátástalannak tűnő küzdelemmel járó fájdalom. Most már a sajtó is tudomást szerzett az énekes gondjairól, aki különféle rehablitiációs klinikákon próbált kikecmeregni a gödörből.
Mindezek ellenére Layne nem egy depressziós, narkófüggő rocksztár-klisé volt. Magánéletében megmaradt szerény és barátságos srácnak, akivel szívesen lógtak a barátai, mert vicces és kedves is tudott lenni. Ráadásul, a legtöbb kábítószerfüggővel ellentétben, teljesen tisztában volt a problémájával. Közben apjával is újra tudott találkozni, de a várva várt találkozás sem hozott gyógyírt a bajra. Miután világossá vált apja függősége, nem egyszer közösen lőtték be magukat. A sors furcsa fintora, hogy míg az öreg végül lejött az anyagról, a fiának ez sajnos nem sikerült...
A kilencvenes évek közepére Layne egy csonttá soványodott figura lett, aki farkasszemet nézett a halállal. Az 1995-ös, kutyás lemezt már turnéztatni sem tudták, egyedül az MTV Unplugged koncertre sikerült úgy-ahogy összerakni az énekest. De a hangja, az még mindig a régi volt.
1996 után, az Alice in Chains tulajdonképpen megszűnt zenekarként működni. Az énekes egyre jobban belemerült a heroin és a crack mocsarába. Az újabb és újabb, kudarcba fulladt elvonókúrák után ugyan 1999-ben, egy filmzene erejéig, még stúdióban vonul Tom Morelloval, hogy a Pink Floyd Another brick in the wall-ját rögzítsék, de ez volt az utolsó felvétel, ahol közreműködött. Az utolsó években már magányosan és elszigelten élt. Egészségi állapota katasztrófálissá vált, barátaival sem tartotta a kapcsolatot. Utolsó interjúját 2002 elején adta, melyben az AIC tagjairól kijelenti, nem a barátai. A lázas és náthás énekes negyven kilósan, hiányzó fogakkal és ujjakkal beszélt életéről, a szavakból világosan látszik, pontosan tudta, hogy fájdalmasan kevés ideje maradt hátra.
Tudom, hogy haldoklom. Nem teszem jól, de ne próbáljon beszélni a nővéremmel, előbb-utóbb úgyis megtudja.
Ez a kibaszott drog olyan nekem, mint a cukorbetegeknek az inzulin. Bár sokan úgy hiszik, nem azért használom őket, hogy elszálljak. Tudom, óriási hibát követtem el, mikor ezt a szart elkezdtem használni. Nagyon nehéz ezt elmagyarázni. A májam nem működik, rendszeresen hányok és összecsinálom magam. Elviselhetetlen fájdalmaim vannak. Ez a legrosszabb dolog a világon. A cucc miatt az egész testem fáj.
Tudom, közel vagyok a halálhoz. Évekig toltam a cracket és a heroint. Nem akartam, hogy így érjen véget az életem. Tudom, már nincs esélyem. Túl késő. Ne próbáljon az AIC tagjaival beszélni, ők nem a barátaim.
A teljes interjút itt elolvashatjátok.
Az utolsó heteket teljes magányban töltötte Layne Staley. Néha ugyan lement a szemközti kávézóba, de csak magányosan üldögélt egy asztalnál. Senki sem kereste. A végzetes Speedball-koktélt 2002. április 5-én [Tragikus véletlen csupán, hogy napra pontosan nyolc évvel Kurt Cobain, az egyik legjobb barát öngyilkossága után? Aligha.] lőtte be magának az énekes. Holttestét két héttel később találták meg, mindössze 34 éves volt.
Nyugodjon békében!