A legkedvesebb emlékkel nyitom meg ezt a sorozatot. Egyfajta időutazásra invitálom az olvasókat. Igencsak megkésett beszámolókat tervezünk ide olyan helyekről, ahol egykor feledhetetlen éjszakákat mulattunk át és - akkor ugyan még nem tudtuk - részesei voltunk egy korszaknak, amikor a rockzene még alkalmas volt tömegek szórakoztatására itthon is.

A mai történet egy kiskocsmában kezdődik valahol a Havanna lakótelep szélén, egy péntek koraeste, valamikor a 90-es évek első felében. A mi beela-nk begyűjtötte a billiárd asztal mellett a kinder-figurákat, meghallgattuk Sher valamelyik storyját és valaki szólt, hogy ma nyílik egy Rockklub nem messze, menjünk el, mert Sing-sing lesz. [Én voltam. De előbb megkértük Sher-t, szedje ki a nyerőgépből a belépők árát. - TomAce]

Akkoriban ennyi már bőven elég lett volna, de mindez kiegészítette Sher azzal, hogy az egyik előzenekar a pécsi (?) Stallion nevű glambanda lesz, ismeri őket. Az sem lehetetlen, hogy ez volt az első olyan közös este, amikor ilyen létszámban és formában összeállt a Napirokkos csapat. (Illetve egy este megelőzte ezt, de arról csak koncertbeszámolóval szolgálhatunk. Elég ha annyit mondok: Metal Lady?) [Elég, ha annyit mondok, Vízió? - TomAce]

A Határ út - Nagykőrösi út sarkán állt az épület, ami kívülről inkább emlékeztetett egy családi házra, mint koncertteremre. Tágas nem volt a hely, de éppen ettől otthonos, barátságos légkört teremtett. Egy kis udvarra jutott az ember, amit két oldalról és szemből az épület határolt. A belépti díj megfizetése után egy közlekedő vezetett jobbra és balra, valamint szemben egy lépcső. Balra egy klasszikus kocsma, sok asztallal, beszélgetést támogató hangerővel. Jobbra pedig a koncertterem és a "tánctér".

Az enteriőr túl igényesre sikerült a hely funkcióit tekintve mert a falakat tükrök borították, a falak mellett pedig ízléses kárpitozott padok és kis asztalok sorakoztak kialakított boxokban. Ezen az ominózus estén meglehetősen sokára láttuk meg a berendezést, mert elképesztő tömeg gyűlt össze a Sing-singre, lassú volt a haladás. A tükrökről folyt a kicsapódott pára.

[ ŐszinTén(y). Megdumáltuk, hogy én mint elvetemült, majd bele-bele piszkítok az emlékkönyv eme fejezetébe. A történet nem kerek, és nem lesz az soha. Mindenkinek ezer élménye van a Jackről. Bele sem kezdek, csaponganék és hülyeségekkel rondítanám tele eme remek kis beRIPelt irományt. Majd kommentelek... A beela.]

Az este emlékezetesre sikerült. A jó koncertek és az elfogadható árazás hosszú időre törzshelyünkké tette a klubot. Megbecsülni sem tudom, hogy hány zenekart láttam ebben az időben, de a teljesség igénye nélkül az emlékezetesebbekről pár szót írnék:

- Damned Road: sokmindenre nem emlékszem, csak egy Scotty nevezetű énekesre, akinek kimondottan jól állt az AC/DC (és hozzánőtt egy western kalap és egy tehénbőr mellény) és talán Döme volt a gitáros.

- Deák Bill-re Zsoltika csalt le előszőr és ezzel szerettem meg az öreget.

- A MEX még itt is kivetítőket állított fel és egyébként sem tudtak olyan kis színpadon játszani, ahol ettől eltekintettek volna.

- A Hot Shot akik eleve esélytelenek voltak, pedig nem kevés tehetség szorult beléjük. Az Extreme sem játszotta olyan jól a Get the Funk Out-ot mint ők

- [ A Dance bulik, a Csipás éra és nem egyértelműen az énekes arcra gondolok. Hajnali burgerek egy zsír buli után a kis bagázzsal valahol a határ út szélén. Egy eléggé elázott, hideg hajnalon a kispolákkal színjózanon hazafelé. De - majdnem - mindig hazaértünk...  A beela.]

  - Transexpress vagy valami hasonló nevű erdélyi banda, akik a Szelíd motorosok egyik legendás betétdalát dolgozták fel és egy koncert alatt háromszor (!) játszották el, mert annyiszor követelte a közönség (Nem, nem a Born to be wild)

  [Igazságtalanok lennénk, ha kifelejtenénk a Panamát, a fúróval és a legviccesebb dobossal - TomAce]  

[ a beela piszkít, max moderálják. <<A beela piszkítását nem moderálni kell, hanem szólni a nővérkének, hogy takarítsa fel :P - saanci>> Hát b@szki a Carmen, valami bivaly estéket csináltak lenn Szizsóék. Akkoriban igazi hiánypótló zenekari zúzást kaptunk az arcunkba. Volt szerencsém lecsattogni a Black Jack emlékestére a jegyüzérrel. Ott készült eme kép és hang anyag. Sajnos a vége hiányCikk, de azért sem a 3 kismalac!]

Így lehetett, hogy lassan a hely pusztulásának is szemtanúi lehettünk.

Az első jel az volt, hogy a kárpitozott székek egy idő után annyira mocskosak lettek, hogy nem szívesen ült bele senki. Később törzshelyének tekintette egy motorosbanda is. Talán ez volt az utolsó szög a koporsóban.

Ugyanakkor nagyon sok kép villan be, sok olyan emberről, akikre nagyon kíváncsi lennék. Emlékeztek még Paulára? Megvan a kép nektek is arról, ahogy megszólal a Cult vagy a Danzig és az a halk szőke nagyon göndör lány megőrül és végigtombolja a nótát? Fogalmam nincs miért, de beleégett a retinámba ez a kép is.

Közigazgatásilag még létezik a hely egyébként. Az egyik legcsúnyább sebhely a környék képén, pedig nem Pasarét a konkurencia. Valami tűz volt ott állítólag, de elképzelni  nem tudom, miért nem lehetett renoválni az épületet. A tető beszakadva, az ablakok befalazva.

RIP Black Jack... I miss you!