Percre pontosan 25 évvel ezelőtt kialudtak a fények a Népstadionban, de ez nem egy rendezvény vége volt, hanem egy csoda kezdete. Mindenki tudta mi történik, hiszen a Híradó már hetekkel a nagy nap előtt csepegtette az információkat és hangolta a köztudatot. Nem volt ez egy szokványos esemény abban a politikai közegben. A nyugati zenekarok térképén fekete folt volt Kelet-Európa, a rendszerváltás még váratott magára. 

A 75 000 szerencsés aki jegyhez jutott, álmatlanul forgolódta végig az ezt megelőző éjszakát, mert - ha nem is tudták - érezték, hogy valami korszakalkotónak lesznek részesei. 

Az ereje teljében lévő Queen 1986. július 27-én birtokba vette a Népstadion színpadát és - talán nem túlzok - elindított egy szemléletváltást. Soha előtte nem lépett fel Magyarországon zenész, vagy zenekar akik akkor élték legnagyobb sikereiket és világszerte ugyanolyan lelkesedéssel várták a rajongók, mint mi. A Queen nyitotta meg azt az utat, amit később például a Bon Jovi követett. Átmerészkedett a Vasfüggönyön és örökre itt hagyta a névjegyét. Megmutatták, hogy milyen egy kiemelt fontosságú koncert és azóta van viszonyítási alapunk, ha egy banda csak a "C" besorolású műsorát hozza, mert akkor Freddie-ék mindent átadtak abból, amit addig csak sejtettünk, hogy "nyugaton" miért rajonganak értük. Nem vesztegetnék szót a Z'Zi Labor műsorára, nem róluk szólt ez az este, ezt talán ők is belátják (ellenben nekik jutott ingyenjegy, amiért másoknak 160 Ft-ot kellett fizetni.)

A műsort a One Vision nyitotta és fékezés nélkül váltottak át a Tie Your Mother Down-ba. Az alaphangulatot megteremtették, a közönséget megvették, akár vissza is vehetnének a tempóból, de ha már belekezdtek miért tennék? Nincs megállás! In the Lap of the Gods... hogy a régiekhez is visszanyúljanak, majd szintén lendületből Seven Seas Of Rhye.

Rövid szusszanás, kötelező körök: Hello Budapest! Aztán gondolt egyet - szerintem rájött, hogy kevesen beszélik az angolt, mert abban az időben még oroszt tanult a nép - és inkább a zenével üdvözölte a népes nagyérdeműt. Tear It Up. A bandáról lerí hogy mennyire élvezik a bulit, a közönség hálás és ennek hangot is adnak. A felső karéjok a stadionban pedig - ebben biztos vagyok - itt szerzik meg azokat a repedéseket, amiket később már hiába próbálnak foltozni. 

A turné a Kind Of Magic albumot volt hivatott bemutatni a világnak, de - gondolván arra, hogy itt még nem jártak - amolyan best of... műsort hoztak a magyaroknak. Ennek persze része a most sorra kerülő Kind Of Magic. Majd egy kis közönséghergelés Freddie módra, a nézők szolgaian követik, persze képtelenség visszaadni minden hangot, amivel próbára teszi őket a frontember.

A buli folytatódik az Under Pressure-ral és az Another One Bites a Dust-tal, most John Deaconé a főszerep a hangszer dörmög is szépen. Aztán Freddie elénekli a Who Wants to Live Forever-t. Csodaszép, szokás szerint. (Akkor ugye még senki sem sejtette).

Egy rövid improvizáció után a staféta Brian-hez kerül és belecsapnak a Brighton Rock-ba. A közönség kezdi elérni a teljesítőképessége határát, de messze még a vége. Brian szólója azért nyújt egy lélegzetvételnyi szünetet. A semmivel sem összetéveszthető gitárjátékot a Now I'm Here váltja le. A levegő fogytán van mindenki számára.

Ekkor jött az a rész, amit minden rajongó várt. Brian gitárt cserélt és egy tizenkét húros akusztikus hangszeren kezdett bele a Love of My Life szárnyaló akkordjaiba. Freddie hangja sosem hallott magasságokba emelte a dalt és biztos vagyok benne, hogy a közönség érzelmesebb fele papírzsebkendő után nyúlt. Mint kiderült ők tették jól, mert ami ezután jött, az a többieket is erre késztette. 

"Különleges ajándék a Queen-től nektek!" - szólt Freddie és belekezdett a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalba. Mindig is bizonygatta, hogy ő bizony legenda lesz, de akkor, abban a pillanatban ezen is túlnőtt. Tiszteletbeli magyarrá fogadtuk, királlyá koronáztuk és szálltunk a hangjával, hálásak voltunk a gesztusért és mindenki átérezte, hogy itt valami sosem látott kapcsolat  született zenekar és közönsége között. (Érdemes olvasgatni a kommenteket a Youtube-on a video alatt. Néha az az érzésem, hogy ezért más országok fiai irígyellnek minket.)

A folytatásban jött az Is This The World We Created...? és egy rock and roll klasszikusokból álló egyveleg. Majd elérkezett a végjáték. Egy Queen koncerten mi más jelezhetné ezt jobban, mint a Bohemian Raphsody dallamainak felcsendülése? A Hammer To Fall már a tartalék energiákat kívánta a nézőktől és megváltásként élték meg a Crazy Little Calling Love taktusait. Majd a zenekar levonult és az egész stadion tapsolva követelt folytatást és az ehhez szükséges levegőt. Hangja már régen nem volt senkinek Freddie-t leszámítva.

A sötét színpadon villódzni kezdtek a fények és felcsendült a Radio Ga-ga, megkezdődött a ráadás. A 16 kamera a pásztázó reflektorok segítségével örökre megjegyezte a ritmust, ahogy tapsolni kell a dalra. Akkor - ha már belejött a közönség - nem szabadott abbahagyni, a We Will Rock You erre született, itt jutott hely neki a műsorban.

A Friends Will Be Friends örökre megpecsételte a banda barátságát a magyarokkal és végül mint győzelemtől ittas hosszútávfutók elénekelték a We Are The Champions-t. A 7-1-es Magyarország - Anglia után 32 évvel,  brit győzelmet hirdetve szólt a God Save The Queen a Népstadionban.

A koncerten videofelvétel készült amely Zsombolyai János rendezésében megjelent videón, de még a mozik is vetítették, igaz abban az időben nem volt mindenkinek videója.

Emeli a koncert értékét, hogy a budapesti fellépés után még három koncertállomás volt hátra a turnéból és soha többé nem adtak koncertet Mercury-val. A Queen koncert után már elhitte az ország, hogy joggal várjuk ide a legnagyobbakat is. Amikor pár év múlva leomlott a vasfüggöny, már nagyon beteg volt Freddie, de talán mosolyra szaladt a szája, mikor megtudta, hogy Budapesten koncertezik a GNR...  

God Save The Queen!