Mansonról még nem esett szó nálunk, pedig ha valakinek, hát neki itt a helye egy rockblogon. Habár mostanság már nem vele van tele a sajtó, azért Marilyn úr mindazt megtestesíti, amit sokan szeretünk a rockzenében. Súlyos nóták, polgárpukkasztó [sokszor a jóízlés határain is túllépő] image, emellett igencsak elgondolkodtató, nemegyszer társadalomkritikus szövegek. Nem egy korombéli metal-fan nevezi őt perverznek, pedig az én szememben semmivel sem tűnik aberráltabbnak MM, mint teszem azt Alice Cooper volt a hetvenes években. Image-ét párválasztásaival is erősítette, Dita Von Teese pinup modellel kötött házasságának felbomlása után most egy pornós kiscsajjal kavar. Egyszóval, minden megvan benne, amitől egy rocksztár rocksztár lesz - a fogalom mocskosabb változatát értve ezalatt.
Mai dalunk a Holy Wood lemezről érkezik. Az ezredfordulón megjelent album a tragikus Columbine-mészárlásnak állít emléket, jóllehet magát a rock-opera jellegű, koncepciózus történetet nem ez az esemény ihlette. A The Nobodies viszont kifejezetten a két amerikai diák által elkövetett tömeges gyilkosságról szól, annak is az amerikai médiában történt megjelenítéséről és magyarázásáról - történetesen, hogy a két srác MM rajongó volt és MM zenéjének a hatására mészárolták le tucatnyi társukat. Nem ez volt az első és vélhetően nem is az utolsó eset, hogy a bigott és hipokrita amerikai sajtó megtalálja a rockzenét - és ilyenkor külön frappáns egy olyan válasz, amit MM is adott a képtelen vádaskodásra.
A körülmények ismeretében különösen elgondolkodtató az egyszerű de nagyszerű szöveg, amit MM a dalhoz írt. És hogy kik is az igazi Senkik, azt mindenki döntse el saját maga.