Egyszer volt [úgy harminc éve], hol nem volt [New York-ban], élt egy testvérpár, nevezzük őket Johnny-nak és Joeynak. Mivel mindketten nagy rockzene rajongók voltak, ezért kamaszkoruk teljében megalapították első bandájukat, Phaze néven. Johnny dobolt, Joey gitározott, emelett testvériesen megosztoztak az énekesi feladatokon is. Két társat is találtak, így az időközben Killerhit névre váltó banda kvartetként húzta a talpalávalót. Ha világhírűek nem is lettek, azért annyit sikerült összemuzsikálni, hogy saját turnébuszt, fény- és hangtechnikát vásároljanak belőle és emígyen felszerelkezve Los Angeles felé vegyék az irányt, szerencsét próbálni.
Az angyalok városában sem engedte el kezüket Fortuna. Egy bizonyos Bret Michaels nevű [úri]ember közbenjárásával menedzserük is lett, ekkor már Brunette név alatt. Johnny ekkor kászálódott ki végleg a dobok mögül, hogy szívtipró egyéniségét a mikrofonállvány előtt kamatoztassa. 
Az LA-i és a vegasi klubokban hallatlan népszerűségnek örvendő csapatot hamarosan kisebb, majd egyre nagyobb lemezkiadók tehetségkutatói kezdték kerülgetni és kétség sem férhetett hozzá, hogy most már semmi sem menti meg a világot az első Brunette album megjelenésétől. Ekkor azonban beütött a krach és a Brunette, nézeteltérésekre hivatkozva, feloszlatta magát. A tesók a roppant fantáziadús Brothers néven folytatták tovább a zenélést. Talán mai posztunk ihletője is e név alatt jelenik meg, ha a testvérpár növére ezidőtájt nem éppen egy Neal Schon nevezetű fickóval randizgat. Ez a tag olyan, mondhatni tök ismeretlen bandákban pengetett eddig mint például a Journey vagy a Bad English, így volt némi rálátása arra, hogy a rockbizniszben mitől döglik a légy. Kézenfekvőnek tűnt hát az ötlet, hogy producerként besegítsen a sógorjelöltek lemezébe. A lemez írásakor azonban annyira elkapta a hév Neal barátunkat, hogy gitárt ragadott és felrázott néhány akkordot és szólót is a felvételek során
Miután a dalok javarészét megírta a trió, csatlakozott hozzájuk Deen Castronovo dobos és Todd Jensen basszer és ahogy mondani szokás, a többi már történelem. A felvételek végeztével az MCA Records dobta piacra az albumot, 1992. április 28-án, azaz napra pontosan húsz esztendővel ezelőtt. Első kislemezként a Takin' me down lepte meg a grunge-ra fogékony mainstreamet, négy hétig tanyázott a listákon - ezt akkortájt nem sok hard rock zenekar volt képes megcsinálni.
Sokan nem tudják, de a Hot cherie valójában feldolgozás. Egy 1983-as Danny Spanos-slágert gondoltak újra a tesók. Jól választottak, hiszen egy vérbeli AOR-nótát izmosítottak meg, amely az új köntösben klasszikussá nemesedett. Alig van rockrajongó aki ezt a dalt ne ismerné és szeretné. A korabeli rajongók is így gondolhatták, hiszen a kislemez tizennégy hétig dekkolt a Mainstream Rock Charts listán 1992-ben.
Egyébként az album nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Mind mondottam volt, Neal Schon pontosan tudta, mi kell egy tehetséges dalszerő testvérpárnak ahhoz, hogy igazán ütős anyagot hozzanak össze. Így az albumon található dalok közt megtalálunk mindent, ami a nagykönyv szerint kötelező egy rock-koronghoz. Himnikus nyitónóta [Life's a bitch], napfényes-cabriós slágerek [Dr. Love, Rhythm from a red car, Everything], egy igazán megagiga sláger [lásd Hot cherie] és természetesen könnyfakasztó balladák. Bár a Change of heart e tekintetben még nem tökéletes, a Can't find my way már nem kegyelmez.
A siker nem is maradt el. Bár a Hardline sosem került be az olyan nagyok közé, mint a Bon Jovi vagy a Mötley Crüe, a szakma és a közönség is elismerően fogadta a Double eclipse-et. Sajnos azonban, a lemezzel megkezdett utat nem folytatta a zenekar. Neal Schon hamarosan lelépett [talán dobta a Gioeli-bratyók nővére?], Castronovo és Jensen pedig Ozzy csapatába igazolt. Ezzel a Hardline gyakorlatilag megszűnt. 2002-ben aztán feltámadt hamvaiból, bár az eredeti felállásból csak Johnny maradt az egyetlen hírmondó. Személyes megítélésem szerint az ezután megjelent lemezek köszönőviszonyban sincsenek a Double eclipse-szel, de ez már másik történet.
Egy biztos, ez az album, mely ma ünnepli huszadik születésnapját, megkerülhetetlen. Olyan, minden percében minőségi muzsikát rejt, melyből nagyon ritkán és csak nagyon kevés jelenik meg. Talán pont ezért is lett a címe egy olyan természeti jelenség, amely csak egyetlen egyszer fordul elő, minden húszezer évben. Minden gyűjteményben ott a helye!
