Ma húsz éves a Type O Negative második, Bloody Kisses című nagylemeze, mely anno igencsak messze volt attól, hogy valaha is klasszikusként beszéljenek róla. Megjelenésekor a szakma értetlenül állt az anyag hallatán: egyrészt köszönőviszonyban sem volt elődjével, másrészt hajlamosak voltak sokan [köztük az igen lehúzó kritikát adó hazai MHH is] a Danzighoz hasonlítva tehetségtelennek minősíteni a Peter Steele vezette zenekart.
Engem személy szerint első hallásra megvettek, a Christian Woman klipjének láttán/hallatán már másnap rohantam a Headbangerbe megvenni a kazettát.
Az igazsághoz tartozik, hogy fenti dal promovideója erősen finomított szöveggel és a teljes nóta első harmadával érkezett, a teljes ún. uncensored verzió itt látható.
Az album egyébként furcsa kettősségével hat igazán. Ha úgy veszem, roppant súlyos és melankólikus témái letaglózzák a hallgatót, miközben akkora slágeres dallamok és refrének alkotják a dalok csúcspontjait, mint például a Black No. 1-ban a "Loving you was like loving the death...".
A Bloody Kisses sem ússza meg azért agresszió nélkül, bár ez csak két rövidebb dalban érhető tetten [Kill all the white people és a We hate everyone - mindkettő rendkívül szarkasztikus válasz a zenekart korábban ért vádakra] valamint sok helyen rövidebb hangjátékok vezetik fel a számokat. Mégis, ahogy fentebb is írtam, a lemez nagy része gótikával fűszerezett melankólia, melynek csúcs-, akarom mondani mélypontja a címadó tétel. Tíz perc fölötti játékidejével simán arra kényszeríti a gyengébb idegrendszerű hallgatót, hogy eret vágjon, mire véget ér a dal...
Tegnap írtunk már a feldolgozásról, így erre most külön nem térünk ki. Nem mehetünk el viszont szó nélkül a Blood & Fire mellett, már csak azért sem, mert talán a legrockosabb tétel az albumon és nagy ismertségre tett szert azzal, hogy az első Mortal Kombat soundtrack cédére is felkerült.
A Bloody Kisses-t a pszichedelikus Can't loose you zárja, tökéletes lezárása ez a több, mint hetven percnyi utazásnak. Elsőre valóban nagyon tömény az anyag, de már ekkor is felfedezhetőek és átjönnek erényei, melyet a további hallgatások egyre csak fokoznak. Ez egy olyan lemez, mely húsz év után sem csak a klasszikus mivolta kapcsán életképes, dalai a mai napig frissek - tematikájukat tekintve pedig örökzöldek.
Don't mistake lack of talent for genius!