1992 augusztusában egy ismerősünknél voltunk látogatóban TomAce és én. Csóró iskolások voltunk és valamilyen ihletet követve Tom benyögte, hogy menjünk le TotalCar-ba. Máig nem tudom ez hogyan állt össze benne, mert se pénzünk nem volt semmilyen kirándulásra, sem bevett szokásnak sem mondható, hogy 16-17 évesen mi csak úgy lementünk volna valahova. Az addigi legnagyobb sikerem az volt, hogy pár hónappal korábban kimehettem a Guns n' Roses koncertre - "de csak akkor, ha a húgodat is viszed magaddal!"

A Guns koncerten - további tapasztalatok híjján - azt hittem ennél nincs feljebb. Végigálltuk a Soundgardent, akik csak vernyákoltak. A Faith No More-t, akik valami groteszk reppelős izét csináltak. Végül megcsodáltuk az ereje teljében levő Gunnereket.

Visszatérve erre az augusztusi estére: az ismerősnek tetszett az ötlet, hogy menjünk TotalCar-ba, így - mivel ő már keresőkorú volt - meghívott minket. Számomra ez volt az első olyan este, amit egy rockzenei vonalon mozgó szórakozóhelyen töltöttem el. Az ezt követő években azért igyekeztem pótolni a lemaradást, de az már egy másik történet.

A TotalCar nem volt szép, de akkor nekem olyan volt, mintha a szibériai kisgyereket 73-ban, elvitték volna Amerikába. Magába szippantott a hely, amit ott ittam az onnantól jó volt és finom, amit ott láttam az lett a szép, amit pedig ott hallottam...

Az a Faith No More volt. Elkezdtem szimpatizálni velük és egy-két év múlva - TomAce, ki más - megvette az Angel Dust-ot és a Real Thing-et. Akkor elkapott a gépszíj és addigra már igen sokat hallottam egyéb helyeken is. Slágerük is született, igaz ez egy feldolgozás - de abban a Grunge által uralt közegben ez is eredmény volt egy műfajilag igen nehezen behatárolható bandától.

San Franciscoban alapított zenekar, akiknek az első két lemeze is sikeres volt, mégis akkor értek a csúcsra, amikor 1988-ban kirúgták korábbi énekesüket és új énekesként Mike Patton-t választották. A Real Thing lemez hozta meg az áttörést számukra és az Angel Dusttal még magasabbra tették a mércét. 1991-ben (a nagy évben) kiadtak még egy brutálisan jó koncertlemezt is. 1993-ban kivált a zenekar fő dalszerzője és motorja Jim Martin, innen már a számomra kevésbé karakteres lemezek jöttek. Érdekes módon a piaci sikerek kitartottak. A források azt mutatják, hogy az 1997-es Album of the Year a gazdaságilag legsikeresebb FNM lemez.

Miben rejlik a sikerük? Egészen különleges amit csinálnak. Adott egy ön- és közveszélyes pszichopata benyomását keltő énekes, egy gitáros, aki fazonilag akát a ZZ Topban is játszhatna és mégis olyan harmóniák kerültek ki a kezük alól, amiket csak.... Hoppá... Ez lehet a titok? Ugyanilyen ellentét az Ian Astbury - Billy Duffy páros is. A Cult is igen egyedi ízű zene.

Talán tényleg ez a kulcs...

Ezt pedig azoknak ajánlom figyelmébe, akiknek kétségei vannak, hogy jó döntés volt-e az énekes csere a második lemez után: