Két korszakalkotó lemez jelent meg napra pontosan húsz éve. Az általam választott lemez a rock-metal egyik állócsillagának próbálkozása volt. A menedzsere nem lehetett egy lángész egy napra időzíteni a Use Your Illusion-nel, de 20 év távlatából már csak az látszik, hogy 1991. szeptember 17-én ritkaságszámba menő kozmikus együttálás lehetett, mert Ozzy is aznap adta ki a No More Tears-t.

A lemez megjelenése előtt már felröppent a hír, hogy ez lesz az utolsó Ozzy lemez, majd a No More Tears turnéjára mondták, hogy ezután Ozzy befejezi. Az 1993-ban megjelent Live and Loud is alátámasztotta mindezt, de ma már tudjuk, hogy ebből nem lett semmi. Igaz, még ezután a mestermű után is maradt benne muníció, úgyhogy ma inkább maradjunk a témánál és boncolgassuk szólókarrierjének legsikeresebb lemezét. 

Az album kitermelt 5 kislemezt és négyszeres platinalemezként a piaci eredményei is meggyőzőek, ám előzetesen - talán a bandát leszámítva - senki sem várt ilyen sikereket a lemeztől. A No Rest for the Wicked nem durrant akkorát, mint amit az idősödő mester szeretett volna. Zakk Wylde ezen a lemezen mutatkozott be 18 évesen és kimondva-kimondatlanul a legtöbben egy ügyes, de jobbára protezsált gitárosként kezelték. 1991-ben sem mondhatták rá, hogy a szakma nagy öregje lenne, de dalszerzőként és zenészként is beírta magát a történelembe. 

Hallgassuk meg együtt a lemezt és próbáljuk meg felidézni azt a közeget amikor a No More Tears megjelenhetett:

1991. szeptember 13. Des Moines, Iowa

A helyi lemezbolt előtt mintegy 100 sátorból álló sor alakul ki. A rajongók, akik elsőként akarják a kezükbe fogni a Guns N' Roses új lemezét vállalják a többnapos kényelmetlenséget és kiköltöznek a nyílt utcára.

 

1991. szeptember 17. Detroit, Michigan

Reggel 6 órakor a tömeg beözönlik az áruházba és mindenki a Use Your Illusion két lemezét kapja le a polcról. A pénztár felé menet azonban egy másik lemezhalomból is a kosarukba raknak egy példányt. A No More Tears is megérdemel egy próbát sokuk szerint. Életük egyik legjobb befektetése lesz ez a döntés. 

 Mr. Tinkertrain

1990. május 6. Birmingham, Egyesült Királyság

A szokott látvány fogadta. Összedobált ruhák, fülledt levegő, fénytelen és komor nappali. A kanapén a fogadott apja hevert, mellette üres üvegek. 

- Hoztam valamit főnök! - kiálltott rá, de az idősödő rocksztár csak a fejét emelte meg. 

A srác az erősítőhöz lépett és felvette a mellette heverő hangszert. A hófehér gitár, koncentrikus körökkel díszítve hipnotikus hatást gyakorolt a szemlélőre, de amikor megszólalt, az addig másnaposan pislogó szemek is felpattantak. Ozzy felült az ágyban és az előtte tornyosodó barbárra nézett, majd megszólalt:

- Rendben Zakk, csináljuk meg!

Mama, I'm Coming Home

1990. november 22. Los Angeles, California
 A bár szinte üres volt. A félhomályban és a cigarettafüstben inkább csak érezte mint tudta merre kell menni. A pult mellett egy 50 körüli bibircsókos fickó ült széles karimájú kalappal a fején. A kocsikulcsa hanyagul a pultra dobva, így engedve látni a ráfüggesztett Wehrmacht feliratot, amivel jónéhány ott italozó háborús veteránnál kiverte a biztosítékot.

- Ozzy küldött az anyagért - szólalt meg, mert nem igazán akart a kelleténél többet időzni itt. Valahogy nem érezte magát biztonságban.

A fickó meg sem fordult, inkább maga elé mormolta:

- Ozzy? Az egy pöcs... Nekem kéne dolgoznod inkább és hagyni azt a pojácát.

- Hagyjuk ezt Lemmy... Itt van a cucc, vagy sem? - ütötte meg a türelmetlenség hangját Zakk.

A Lemmy-nek nevezett tag egy walkman-t nyújtott át, hősünk a fülére helyezte és hallgatni kezdte a tartalmát. A szemöldöke felszaladt és kérdőn nézett az egykedvűen iszogató fickóra.

- Milyen szart akarsz rámsózni? Mi ez a plöm-plöm?

- Figyelj kölyök! Én már akkor zenéltem, amikor te még apáddal jártál egy gatyában, ne merj kioktatni! Kell vagy nem kell? Nem érek rá veled szarakodni.

Zakk kicsit megszeppent. Felmérte a következményeit, hogy mivel járna összeugrani Lemmy-vel és végül visszakozott.

- Jól van, megveszem. De legközelebb valami rendes anyaggal gyere!

- Utoljára segítettelek ki kölyök. Nem lesz legközelebb... 

... évekkel később egy interjúban Lemmy Kilmister minden idők legjobb befektetéseként aposztrofálta a Mama I'm Coming Home-ot...

No More Tears

1991. január 1. Harrisburg, Pennsylvania

Ozzynak beletelt jónéhány percébe, mire rájött hogy hol van. Az elmúlt estéről csak halvány emlékképei maradtak. Kóvályogva felült a kanapén és egy darabig elmélázott a földön fekvő Zakk-en. 

- Rohadt kölyök, bírja a piát az biztos. Még szerencse, hogy nekem van 30 év gyakorlat a hátam mögött, mert szégyenben maradtam volna. 

Elmosolyodott, mert eszébe jutottak azok az évek amikor még Tommy-val itták magukat eszméletlenre, majd lassan lefagyott az öröm az arcáról, amikor utánaszámolt annak, hogy mindez mikor volt.

Mindenki aludt még aki ittmaradt az esti buliról, neki viszont fel kellett kelnie, mert már nagyon feszített a hólyagja. Kibotorkált hát és könnyített magán, de az agya már felébredt és nem hagyta nyugodni.

- Vajon meddig bírja még a májam és a vesém? Imádom ezt az életet, de lassan abba kéne hagynom. 

A tükör előtt elmélázott egy kicsit, nézegette a felpüffedt arcát, a véreres szemeket és lassan döntésre jutott. 

Hallotta a szobából kiszűrődő hangokat, pontosan tudta, hogy Zakk első dolga hogy gitárt fogjon. A hosszan kitartott hangok is ezt igazolták, majd a közvetlenül ezután érkező semmihez sem fogható riff.

- Jó döntés volt bevenni a kölyköt - gondolta és elindult a szoba felé. Az a kép várta amire számított. Zakk bőrzekében állt az erősítő előtt és egy elefántcsordát idézett meg a súlyos hangokkal. Ozzy szemébe könnyek szöktek amikor belekezdett a mondandójába:

- Srácok! Én kiszállok ebből a bizniszből. Abba kell hagynom, mert ebbe megyek tönkre!

Zakk egy darabig nézte az embert aki bizalmat szavazott neki, a barátjává fogadta és apja helyett apja volt. Sajnálta az egykor szebb napokat is látott rocksztárt és próbálta megemészteni, hogy itt a vége.

Majd hangosan felröhögött és így szólt:

- Akkor legyen a címe: No more tears!