A nagy 20 éves ünneplések közepette teljesen elfeledkeztünk azokról az alapművekről, melyek éppen negyedszázaddal ezelőtt látták meg a napvilágot és a mai napig a klasszikusok között emlegetjük őket. Természetesen egy-kettőt megemlítettünk itt is, például Bon Jovi Slippery when wet lemezét, de olyan nagy feneket nem kerítettünk a dolognak, mint tettük a '91-es trió kapcsán. Ezúttal sem lesz bő lére eresztve a dolog, inkább csak amolyan felsorolás jelleggel tisztelgünk azon lemezek előtt, melyek idén ünneplik huszonötödik születésnapjukat.
Judas Priest - Turbo
Az erősen megosztó, ámde mégis sikeres Priest-lemez 1986 áprilisában jelent meg. A die-hard rajongók szerint diszkózene, ami persze hülyeség. Az viszont tény, hogy az amerikai piacokat megcélozva, előszeretettel használtak billentyűket, gitárszintit és egyéb effekteket a felvételek során. És az is tény, hogy rengeteg slágert is kitermelt a korong, ilyen például a Turbo lover, a Parental guidance vagy az Out in the cold. És ne feledkezzünk meg a Private property-ről sem...
Iron Maiden - Somewhere in time
Ez a lemez holnapután lesz 25 éves, úgyhogy időszerű is előszedni és meghallgatni. Talán a legprogresszívebb alkotás, ami kijött Steve Harrisék műhelyéből. Ők sem átallottak a reménybeli amerikai sikerekért szintiket és effekteket használni [megérte az erőfeszítés, az amerikai metalheadek egymillió darabot vásároltak belőle], de az ő zenéjüket kevesebb kritika érte. A Priest-tel ellentétben, a Maiden inkább epikus sci-fi tételeket készített, átlagosan 6-7 perces dalokkal - a legrövidebb Deja-vu is 5 perc hosszú. A Somewhere in time a mai napig nagy becsben él a rajongók között, minden egyes innen eljátszott dal örömünnep a koncerteken.
Folytatása következik...