Ezúttal húzósabb zenék felé kacsintgatunk. Ne feledjük, a nyolcvanas évek közepe nemcsak a hair-metal csúcsaként emlékezetes, hanem a thrash-t játszó bandák is ekkor élték aranykorukat. Minél gyorsabban, minél keményebben akartak játszni, ahogy előttük még soha senki. Így készült el két olyan alapvetés, mely a mai napig etalon, a zenekarok pályafutásának egy-egy ékköve, melyek dalai még huszonöt év távlatából is időtállóak.
Metallica - Master of puppets
A friscói kvartet harmadik, egyben Cliff Burton utolsó nagylemeze 1986 márciusában látott napvilágot és kapásból elkelt félmillió példány belőle. Olyan hangzatos címekkel illeték, mint Minden idők legjobb Heavy Metal lemeze vagy Minden idők egyik legnagyobb hatású Metal albuma. Egy biztos, talán a legsikeresebb Metallica lemez a rajongók között, mely talán nem kapott akkora mainstream elismerést, mint a későbbi Fekete lemez, de megjelenése idején egyáltalán nem osztotta meg a rajongókat, hanem tovább fokozta a bandát övező őrületet. Az alábbi táncdalt hallgatva, ezt nem is lehet kétségbe vonni.
Slayer - Reign in blood
Ez a lemez pontosan ma ünnepli 25. születésnapját [1986. október 7-én jelent meg], már csak ezért is megérdemel egy posztot. Oké, a thrash-határozóban már írtam róla, de nem lehet elégszer tisztelegni egy ilyen masterpiece előtt. Akárcsak a Metallicának a Master, a Slayernek is a Reign in blood a harmadik lemeze. A Rick Rubin producerelte album az első átütő sikere volt a Big Four talán legextrémebb csapatának. Tömény zúzás, géppuska tempó és sátáni énekhang - thrash-metal tízparancsolat, 28 percben. Nem mellékesen, sokan ezt a lemezt teszik felelőssé a death-metal felemelkedéséért is - talán nem véletlenül.