Az Amorphis lassan hazajár Magyarországra. Tulajdonképpen nincs is ezen semmi csodálkoznivaló, pláne kivetnivaló. Finn-magyar rokonság [ha és amennyiben], jó zene, lelkes rajongótábor - kell ennél több? Ugye, hogy nem?!
Valószínüleg ők is így gondolhatják, hiszen az tavaly idén megjelent, The beginning of times címet viselő tizedik nagylemezüket immáron másodszor mutatják be nálunk, bő fél éven belül. Először a nyári Hegyalja-feszten adtak egy mérsékelt sikert aratott bulit, majd pedig jövő elején, január nyolcadikán érkeznek hozzánk ismét, ezúttal Budapestre, hogy Club 202-ben mutassák be legfrissebb albumukat.
Őszintén szólva, én nagyon kedveltem azokat az albumokat, ahol Pasi Koskinen énekelt, és nagyjából pont az utolsó kettő, vele készült Am Universum - Far from the sun lemezek hoztak igazán lázba utoljára Amorphis témában. Azóta sem csinálják rosszul a dolgukat, mióta Tomi Joutsen énekel, csak minden egyes lemez után ott ficánkol bennem a gondolat, hogy megint itt van tíz új dal, abból 2-3 iszonyat nagy sláger, a többin pedig csak elkaristolnak - hozzáteszem, a tőlük megszokott magas színvonalon -, de jellemzően csak tölteléknek nevezném ezeket a dalokat. Élőben viszont nincsenek gondban, van miből válogatni, hiszen az elmúlt 20 évben bőven került ki a kezük közül ma már klasszikusnak nevezhető dal. Ezekből fogunk egy jó tucatnyit az arcunkba kapni alig két hónap múlva - mi lehetne ennél jobb program egy január eleji, téli estére?