Mi jut eszedbe a thrash-metalról? Naná, hogy a sztreccsnaci, pumacipő meg valami zenekaros-halálfejes-apokaliptikus póló, igaz? És a bermudával meg a kamionos-sapkával mi a helyzet? Való igaz, nem ez két dolog ugrik be elsőre a nyolcvanas évek végének zúzdájáról. Pedig akad egy zenekar, akikről ilyentájt szinte csak ilyen fotókat lehetett látni, amint éppen bődületes marhaságokkal múlatták az időt. Ez persze önmagában kevés lett volna az üdvösséghez, ahhoz jó lemezek is kellettek. Hál' istennek, ezzel sem volt probléma, hiszen a New Yorki-i srácok olyan albumokkal jelentkeztek ezidőtájt, mint az éppen ma 25 éve megjelent Among the living.
Az 1986-os Spreading the disease lemezt követő turné után nem sokat tökölt az Anthrax, rögtön nekiálltak megírni soron következő nagylemezüket. Azt nem lehet mondani, hogy a Benante - Ian páros ne lett volna termékeny, hiszen az ugyanebben az évben megjelent STD előtt nem sokkal készítették el Billy Milano és Dan Lilker társaságában a legendás crossover S.O.D. lemezt, a Speak English or die-t, mely a maga 25 percbe sürített 22 dalával a mai napig legendának számít. Egyszóval, volt ihlet és ez meg is mutatkozott a harmadik lemezen, mely a keresztségben az Among the living címet kapta.
A Poltergeist-sorozat Henry Kane tiszteletesét ábrázóló borítóval megjelenő lemez producere az az Eddie Kramer lett, aki többek között a KISS Alive-lemezeinek hangzásáért is felelt korábban. A nagy rajongó Scott Ian biztos nem érezte magát szarul a stúdióban emiatt. Különben érezhető is a soundon Kramer profizmusa, kifejezetten jól találta el azt a soundot, ami a legközelebb állt az Anthrax elő megszólalásához. Ráadásul ez a hangzás remekül passzol az album, mondjuk így szellemiségéhez. A dalok egyfelől a zenekar humorosabb oldalát mutatják be, másrészt rengeteg kisérletezősebb [a korábbi albumokhoz képest legalábbis] részt is találunk a dalokban. Ez volt az a lemez, melynél a csapat eltávolodott a hagyományos metal-designtól, bejöttek a strandszerkók, és a szövegek is film- és képregényhősökről, Stephen King regényekről szóltak. Mindez együtt azt eredményezte, hogy az Among the living meghozta az áttörést a Belladonna - Ian - Spitz - Bello - Benante kvintetnek, sokan mindmáig ezt tartják az Anthrax legjobb albumának.
A címadó dalt rögtön kezdésként ellövik a srácok és milyen jól teszik! Az Among the living, remek introból fejlődik egy igazi klasszikussá és rögtön magasra teszi a mércét. Hangerőt neki!
Hogy cseppet se lankadjon a lendület, jön az egyik nagy favoritom, a Caught in a mosh, amely egy igazi mosh-pit klasszikus, talán az egyik olyan dal, mely felelőssé tehető a pogoért :)
A következő dalt a híres képregény, a Judge Dredd ihlette. Az I am the law igazi Anthrax-klasszikus [ahogy erről a lemezről még jónéhány másik], mai napig állandó része a műsornak. Súlyos témája és a refrénje igazi fülbemászó, nehezen tudja az ember kiverni a fejéből.
Az Efilnikufesin címe egy szójáték, mely a cím után biggyesztett [N. F. L.] rövidítésből könnyen megfejthető, visszafelé olvasva válik értelmessé. A dalt a Blues Brothers sztárja, John Belushi [a Kutyám Jerry Leeből és az Ghostbustersből ismert James Belushi fívére] kábítószer-függősége és emiatt bekövetkezett halála ihlette. Az "A" oldalt [:)] a Skeletons in the closet szintén mosh-pit himnusza zárja.
A túloldal a zenekar egyik legnagyobb klasszikusával nyit, ez pedig nem más, mint az Indians. Kövezzetek meg, szerintem ez a nóta távolról sem olyan jó, mint akármelyik dal az "A" oldalról, de feltehetőleg egyedül vagyok ezzel a véleményemmel, hiszen anno ezt a dalt még az MTV is rendszeresen műsorra tűzte és manapság is tömeghisztériát vált ki, ha Charlie Benante belekezd a dalt felvezető rituális dobtémába. Biztos bennem van a hiba :)
A hátralévő három dallal már "csak" extrák nélküli Anthrax-dalokat kapunk, persze a minőséggel itt sincs gond. A One World ismét egy zúzda, akár a Spreading the disease lemezen is elfért volna. A Horror of it all akusztikus bevezetője hátborzongató, a lemez leghosszabb, közel nyolc perces nótája, középtempós fajta. A lemezt lezáró Imitations of life pedig egy igazi, kíméletlen, nyakfájdító thrash-himnusz, egyebek mellett az Are you hungry? című S.O.D. nóta remake-je.
Az Among the living sikerét mi sem mutatja jobban, mint a tény, hogy idővel bearanyozódott, az Indians klipje révén az MTV-vel rengeteg emberhez eljutottak. Legendás mivoltát az eltelt évek mellett az is megalapozta, hogy manapság már filmzenékben vagy számítógépes játékokban is felbukkan egyik-másik nóta erről a nagyszerű albumról. Kész szerencse, hogy az Anthrax kapcsán nem kell érzelgős nyálcsorgatásba fognunk a nosztalgia kapcsán, hiszen a tavaly megjelent Worship music olyan, akár az ATL folytatása.
És ez így is van jól...
