Adamskij barátom megtisztelt bennünket azzal, hogy engedélyt adott a blogján közzétett keddi Paradise Lost koncertről írt beszámolójának napirokkos közlésére. Tovább után a cikk, a maga érintetlen valójában.

mivel már évek óta nem írtam koncert ismertetőt, most újra itt a lehetőség.

arena

városszéli ipari gyártelep, ami most jobb híján koncerthelységeknek és kocsmának ad otthont. van szabadtéri, beltéri része is, semmi különös, igazi német/monarchia-beli gyártelepet kell elképzelni. kb. mint otthon a kőbányai volt sörgyár. a koncerthelység a nagyobb volt a kettő közül, kb. a régi kultiplex mérete, hasonló, ámde jól belőtt hangtechnikával. van állórész és hátul színházi állvány ülni vágyók számára is. ültek is sokan. sajnos a csapolt sör elég vizezett, hiába a Zipfer felirat, cserébe 3.30€

közönség

nem meglepő módon sok cseh és szlovák jött át, szlovákiai magyarok is. kimondott magyarokkal nem sodort össze az élet, node nem is annyira vágytam rá, ezúttal koncertre jöttem, majd távoztam. összetétel szempontjából teljesen vegyes volt a társaság, ahogy ez várható is volt: 20-40 között a jelenlévők zöme, bár volt egy 50éves fószer is. gótika mónikáktól és hollófattyaktól kezdve alter szociológusdiákig mindenki, aki belefér. sőt, már a hosszúhaj sem divat. jellemzően civil életre rendezkedett érett faszik voltunk a legtöbben, csajok kevésbé, akkor is főleg az érettebb korosztály (szerencsére). osztrák közönséget magyar oldalról sokszor szólják meg halvérűségük, lustaságuk miatt, ezúttal egyrészt jól esett, hogy nem volt mozgás (pacskerben mentem a zivatar miatt), másrészt tényleg komoly üdvrivalgás ment számok közben, ráadás alatt pedig végig egyfolytában. a bandákon is látszott, tetszik nekik a helyzet, többször meg is jegyezték.

swallow the sun

az elmúlt években többen favorizálnak ezzel a finn (mi más?) társulattal, e koncert alapján feleslegesen. korábban azzal vívtak ki ismertséget, hogy ötvözték a durvább doom/death megoldásokat a finn fülbemászó gothic és enyhe metalcore számszerkezetekkel. bevallom, jómagam is figyeltem őket egy darabig, ám sosem fogtak meg túlzottan. a múlt héten ajánlott insomnium - ők az angol turnén kísérték a brit srácokat - sokkalta okosabb és fogósabb zene. sajnos a lassan derékkorba érő swallow the sunt is elkapta a szokásos gépszíj: lassabb, dallamosabb témákkal operálnak a korai zúzások után és a frontember énekelni próbál. a végeredmény borzalmas, sőt, annyira modoros és közhelyes, hogy már fáj. ezt tetézi a kezdőbb metal zenekarokra jellemző tempótlanság, azaz amikor nem játszik együtt a zenekar: a gitárok előre rohannak, basszeros húz hátra a semmibe, mivel a dob is elsieti rendre az ütéseit a jónak vélt takjelre. vagyis kúszó káosz, massza és zajhalmaz. egyedül az utolsóként játszott új szám volt értékelhetőbb, bár a honfitárs insomnium annál is előrébb tart. nem is tudom, hány lemez után tart itt a swallow the sun, ahol - és ez önmagáért beszél. sosem fognak kitörni a másodvonalból, epizodista banda.

paradise lost

túl a tényen, hogy elfogult vagyok, nagyon tetszik a tragic idol lemez, nagyon odatették magukat. ennyire erősnek utoljára a symbol of life turnén még az e-klubban láttam őket, vagy 2003 tájékán, csupán 9 éve. azóta persze változott pár dolog a csapat háza táján: egyrészt jelenleg pont nélkülözik az elektronikát, a többsávos énekeket, valamint visszatértek a pőre brit gitárhangzáshoz, ahonnan jó 20 éve indultak.

jut eszembe, gitárok: egy az egyben a lemezhangzás, viszont korábbi számokra is szimulációt használt Greg és Aaron (pl Soul Courageous is pont úgy kezdődött, ahogy a One Secondon hallható). Aaron gitározási stílusát tanítani kéne, ilyen headbanget tolni majd 80 percen át teljesen precíz, hibamentes játék mellett egész megdöbbentő teljesítmény. Steve szokásos őrségállást mutatott, Greg viszont egészen élt, szólóinak volt értelme, eleje és vége, nem is tartotta magát a lemezverziókhoz, kicsit eltért mindig, de ízléssel. Nick ezen a turnén bevállalta az önálló éneket sampleres segítség nélkül, ami ismerve szerény képességeit, igen nagy bátorságra vall. ehhez képest egész jól megoldotta, csak kompresszor/reverb volt a hangján. nem is volt hamis, furcsamód, bár nem az ének volt előtérbe tolva, hanem Greg gitárja. nem is baj. viszont a konferálások, poénok nagyon ültek, ebben Nick verhetetlen, nagyon ért a közönséghez.

Adrian előtt is le a kalappal: amit ezen az estén bemutatott, az tényleg nem kispálya - abszolút a legnagyobb dobosok egyike metal szektorban, ehhez semmi kétség sem fér. nekem a Tragic Idolt hallgatva úgy tűnt, túl sokat üti a cineket és nem szabályozza annyira az erejét (azaz szétcinezi a nótákat és a magas frekvenciákon megöli a hangképet). ehhez képest most tanítanivaló volt, amit művelt: alig, csak finoman ütötte meg a cineket, még a durvább részeknél is visszafogta a kezeit. a lábait viszont nem: színpontos duplázást vitt végig, úgy, ahogy azt a Slaughter of the Soulon hallani lehet. engem nagyon meggyőzött ezúttal, remélem, hogy a további lemezeken is hasonló dobolást mutat be.

a csapat összeszokottságáról mindent elárul, hogy rendhagyó, régi intro után a szabad tempójú Widow-val nyitottak, majd az Erased következett végig negyedes pumpálású samplerrel (abszolút kötött tempó), ezután az új sláger Honesty in Death takjellel, ám lassításokkal, picit alacsonyabb tempóval mint felvételen, majd Forever Failure samplerrel, de szabadon. négy eltérő feladat egyből koncert elején - mindet kiválóan megoldották. talán felesleges mondani, mert ebben a zenekarban sosem volt másként, ám a finn előzenekar után különösen hallható volt a különbség: annyira egyszerre játszanak, hogy szó szerint minden egyes ütésnek ereje van. ezért is örültem, hogy nem siették el a számokat, párszor az az érzésem volt, direkt lassítanak a dalok eredeti tempóján, csak a húzás miatt. mivel az utóbbi időben rengeteg Sabbathot hallgatok, bizony észrevehető a hasonlóság és érettség a gitár és tempókezelésben (kb: Sabbath Bloody Sabbath albumon). üdítő egy ennyire tudatos metal bandát játszani hallani.

paradisehost kollégáknak jelzem, mind a pity the sadness-t, mind az as i die-t lassabban játszák, mint ahogy mi toljuk. már ezért sem vagyok patitucci. összességében pazar este volt, sajnálom, hogy a merch már kimerült az utóbbi hetekben, vettem volna lemezt, esetleg pólót is.

setlist (ugyanez volt egy az egyben)

Forrás: http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com/2012/05/desolate.html

Köszönjük szépen, Adamskij!