A thrash-történelem talán legtechnikásabb zenekara volt a Dark Angel. A Gene Hoglan doboslegenda és Brett Eriksen riffmester által vezetett LA-i ötös arról volt híres, hogy a színtér legkomorabb, egyszersmint leghosszabb és legkomplexebb dalaival bontották a hallójáratokat. Első lemezeik sem voltak semmik, de hattyúdaluk, az 1991-es Time does not heal valami félelmetes. A megjelenésekor ráragasztott matrica sokat sejtető: "9 dal, 67 perc, 246 riff!"
Az alábbi dal talán a legslágeresebb [ha lehet erre egyáltalán ilyet mondani] az albumról, mely igazából egy - kifejezetten bizarr, rengeteg erőszakot és frusztrációt hordozó - történetet rejt magában, mely lényege a dalok helyes sorrendben történő meghallgatásakor bontakozik ki a hallgató előtt.
Naná, hogy a dalok egyébként össze vannak keverve a lemezen, így aki fentiek hallatán ingert érez a teljes sztori megismerésére, az a következő sorrendben halgassa meg a 9 felvételt:
A Subtle Induction
The New Priesthood
Time Does Not Heal
Psychosexuality
Act of Contrition
Sensory Deprivation
An Ancient Inherited Shame
Pain's Invention, Madness
Trauma and Catharsis
Jó pihenést utána!:)