Egyike azon három albumnak, mely alapjaiban rázta meg a hard rock színteret. Sikerességét mi sem támasztja jobban alá, mint hogy mind a mai napig egy lapon említik a Slippery when wet-tel és az Apettite for Destruction-nel. Nem titkoltan azzal a céllal készült, hogy a rockzene Thriller-je legyen, így pénzt és időt nem kímélve, akkortájt szokatlanul hosszú ideig, négy évig csiszolódott a Hysteria, mielőtt 1987 augusztus 3-án, pontosan 25 évvel ezelőtt a boltok polcaira került.
Az 1983-as Pyromania igazi sztárrá emelte a birminghami csapatot - furcsa módon az Egyesült Államokban. A HM-bandként induló Def Leppard jó érzékkel találta el a rockzene kommerszebb, slágeresebb sodrását, így az amerikai rádiók nagy kedvenceivé váltak, a Led Zep óta első brit zenekarként érve el ezt a megtiszteltetést. A sikert meglovagolva, rögtön a turnék után neki is álltak az új dalok írásának, ám ekkor még senki sem sejtette, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük, mire az eredetileg Animal instinct címmel tervezett album megjelenhet.
Kezdődött az egész azzal, hogy az eredetileg társszerzőnek felkért Jim Steinman [Meat Loaf] közreműködése finoman szólva sem volt sikeres. A dalok csak nem akartak megszületni, Steinman inkább egy karcosabb rocklemezben gondolkodott, míg a Lep továbbra is a poposabb vonalra esküdött. Így gyorsan szakítottak is a dalszerzővel és az összes addigi felvétel a kukában landolt. Az eleve rossz hangulatot hamarosan egy tragédia is fokozta.
1984 szilveszter éjjelén, egy autóbalesetben Rick Allen dobos elvesztette a bal karját. A zenész lelkierejét jól mutatja, hogy az első dolog, amit kijelentett a szerencsétlenség után, hogy visszatér a dobok mögé. Bár a társak eleinte tamáskodva fogadják a hírt, Allen elszántsága, amivel kitalál és megépíttet egy teljesen új rendszerű dobfelszerelést, lassan kezdi meggyőzni őket arról, hogy valóban van realitása a közös folytatásnak.
Miután szépen lassan újraindulni látszódtak a dolgok, újabb megpróbáltatásokkal kellett szembenézniük. Előbb a producer, John "Mutt" Lange [félhivatalosan a Def Leppard hatodik tagja] szenvedett szintén autóbalesetet, szerencsére ő megúszta lábsérülésekkel. Utána Joe Elliot énekes kapta el a mumpszot, mely felnőttkorban igen veszélyes dolog. Úgyhogy szépen elérkeztünk 1986-hoz is, amikor ismét színpadra állt az együttes, először kisebb angol klubokban melegítettek be. Itt vált száz százalékig biztossá, hogy Rick Allen minden probléma nélkül képes spéci szerkóján eljátszani a dalokat, így bevállalták a '86-os Monsters of Rock donningtoni koncertjét illetve egy európai fesztivál-körutat is. Csak azután fogtak hozzá ismét a dalok készítéséhez.
Ahogy a bevezetőben már említettem, a cél Michael Jackson Thriller-ének rockzenei változata volt, melynek minden dala sláger. Így egyáltalán nem kapkodták el a munkát, 1987 januárjában végeztek a stúdióban, az Armageddon it felvételeivel. Mivel már így is rekordidő telt el a Pyromania óta, így Lange még további három hónapon át keverte, polírozta a lemezanyagot. Ennek megfelelően a hangzás már-már klinikai sterilitást sugároz, minden tökéletesen a helyén van, ráadásul Allen dobhangzása és a végletekig tökéletesített vokálokkal teletömött dalok tovább fokozzák a popos hangulatot.
Elődjéhez képest az immáron Hysteria címet viselő nagylemez teljesen szakított tehát a HM-gyökerekkel, a riffek helyét a dallamok vették át, egyértelműen az akkortájt roppant népszerű pop-rock rajongóit célbavéve. A már említett hangzás, a vokálok stúdiós felturbózása mind-mind ezt a célt szolgálták. Nemhiába készültek a dalok hónapokon, sőt némelyik éveken át [lásd Animal, mely három év alatt nyerte el végső formáját], és nemhiába molyolt vele Lange még külön hónapokon át a stúdióban. Az eredmény önmagáért beszél. A Hysteria megjelenésekor aztán sikerült is kiaknázni hazai pályán töretlen népszerűségüket, hiszen pillanatok alatt a lista élére ugrott és kétszeres platinává nemesedett. Ehhez persze olyan balladákra is szükség volt, mint az eredetileg egy népdal témájából íródott Love bites.
Érdekes, hogy az amerikai piac nem reagált elsőre túl jól a lemezre. A hazai népszerűség ellenére a tengerentúli népszerűség kissé megkopott a négy év szünet alatt, és ezt az olyan kislemezek sem tudták egy-két hét alatt újraindítani, mint a Women, vagy az Animal, bár ez utóbbi már elkezdte a tüzet piszkálni. Furcsamód azonban épp az a dal indította be az úthengert, amit társaival ellentétben mindössze két hét alatt raktak össze. Ez volt a Pour some sugar on me, mely 1988 áprilisában jött ki odaát és sikerült olyan történelmi tettet végrehajtania, hogy az 1988 október nyolcadikai Billboard listán mind a kislemez mind a nagylemez kategóriában a Def Leppard neve állt a lista élén! Ezzel az album bevonult a történelembe és megkezdte világhódító útját.
Természetesen innentől kezdve siker, pénz és csillogás - a körszínpados amerikai turné totális telitalálatnak bizonyult, minden helyszínen teltház előtt lépett fel a zenekar. Az eladások az egekbe szöktek, mai ésszel felfoghatatlan számokat produkálva. Mindösszesen bőven húszmillió példány felett talált gazdára a Hysteria, ebből csak az USA-ban ennek a hatvan százaléka, 12 millió. Az egyes kislemezek [hét darab is volt belőle!] egytől-egyig hasonló sikereket gyűjtöttek be. A Love Bites #1 lett, négy társa szintén Top 10 helyezésig kúszott. Kár lenne azt hinni, hogy csak a közönség harapott rá a dologra, a szakma is elismeréssel nyilatkozott a lemezről. Nem véletlen hát, hogy az elkövetkezendő években az amerikai csapatok nagy része előszeretettel alkalmazott hangszerelési trükköket, melyeket itt lehetett először hallani. Elmondhatjuk hát, hogy hatásaiban is mérföldkő a Hysteria, nem csak hihetetlen sikeressége miatt.
Úgy tűnt ekkor, hogy annyi balszerencse és több évi kemény munka után végre rámosolygott a szerencse a Def Leppardra. A turnék végeztével megérdemelt pihenésre vonultak és ismét komotósan fogtak hozzá következő nagylemezük elkészítésébe. A Hysteria borítójába írt bocsánatkérő szöveg szerint nem akartak újabb négy évet kihagyni a következő anyag megjelenéséig. Sajnos, a sors ismét közbeszólt. Amikor mindenki úgy gondolta, Rick Allen balesete után nagyobb tragédia nem sújthatja a bandát, akkor Steve Clark gitáros önpusztító és féktelen életmódja vezetett oda, hogy a zenekarnak a nulláról kelljen újrakezdenie. De ez már egy másik történet...
