Tunézia. Egy viharos történelmű ország, amelynek területe nagyjából a kétszerese Magyarország területének, déli részét nagyrészt homoksivatag borítja. Az egyik legismertebb esemény Karthágó, a gazdag városállam alapítása, amit később a Rómaiak leromboltak. Az iszlám hódítók új rendet teremtettek és az országot az arab világhoz kapcsolták. Ennyit nagyvonalakban, mert ez egy rockzenei blog, de meg szerettem volna teremteni a hangulatot a mai poszt tárgyát képező zenekarhoz, akik ebből a csodás kultúrájú és gasztronómiájú országból érkeztek. A tüzes vérmérsékletű csapat neve MYRATH, ami azt jelenti örökség. Kedves barátaim, jegyezzétek meg ezt a nevet !
A zenekar 2001-ben indult, ahol a gitáros Malek Ben Arbia még csak 13 (!) éves volt. 2007-ben és 2010-ben adtak ki lemezt, amelyekkel még én is csak most ismerkedem. Ami azonban szerelem első hallásra (köszönet érte Gyuri barátomnak), az a 2011-es Tales of the Sands. Ez a lemez kérem szépen egy remekmű.
A nyitó Under Siege szemernyi kétséget sem hagy, hogy hova is cseppentünk. Az arab dallamra érkező szigorú riff, majd az ezt követő ZENE kibontakozása olyan élmény az erre érzékeny füleknek, ami azonnal magára vonja a figyelmet és hirtelen abbahagyod minden egyéb tevékenységed, mert beszippant pillanatok alatt. Mire a refrénhez érünk, már semmi esélyed.
Csukott szemmel, libabőrős kézzel utazol a következő Braving The Seas felé, ami a legszebb zenei élményeid esszenciáját kelti életre egy szempillantás alatt és automatikusan nyúlsz a hangerő gomb után, mert annyi boldogság és erő árad szét benned, hogy önző módon ezzel próbálod még fokozni az érzést. A harmadik dal a Mercilles Times, erre készítették a klipet a „srácok”. Beszéljen magáért, egy csoda ez a dal:
A címadó Tales of the Sands. A tempótól, amivel a dalt indítják, konkrétan minden alkalommal orgazmus közeli állapotba kerülök, aztán a refrénnél már nyugodtan ki lehet tenni a 18-as karikát.
A lemez zenei világára jellemző, hogy a korai Dream Theater (de csak mint hatás) a Fates Warning, a Psychotic Waltz, Conception és a Kamelot legtöményebb kivonatai vannak nyakon öntve nem kis egyéniséggel, tehetséggel, saját ötlettel és természetesen karakteres arab fűszerezéssel van megbolondítva a muzsika. Zaher Zorgati énekes egyenesen az egyik legjobb, akit az új generációból ismerek. Az egyik legnagyobb kedvencem a Sour Sigh:
Említhetném még a csodás Beyond The Stars-os vagy Time to Grow-t, de nem akarok minden poént lelőni. Ez a lemez hibátlan minden másodpercében. Aki szereti a fent említett zenekarokat, vágyik az újra és szeretné megtudni, milyen az, mikor az említett hatásokat csípőből nyomó zenekar tovább lép - és tisztelettel megmutatja, hogy is gondolják ezt ők – az feltétlenül hallgassa meg ezt a lemezt. Engem kilóra megvettek.
Még egy gondolatot engedjetek meg a végére. Régóta vágyom egy olyan magyar rock zenekarra, akik a tökéletes hangszeres tudás, a hibátlan dalszerzés mellé be tudnák építeni a gyönyörű magyar népzenét. Ezt a lemezt hallgatva kétségeim támadtak, hogy az általam ismert mai magyar mezőnyben tudná valaki ezt a színvonalat hozni. Tunéziának már megvan ez a zenekara és elgondolkodtató, hogy vajon nálunk mi a hiba. Nem hiszem, hogy nekik könnyebb volt…
