Who dares wins. Condomnation. Kevesen tudják, hogy eredetileg ezen címek valamelyikével jelent volna meg a Kiss tizennegyedik stúdiólemeze 1987-ben. Bár a nyolcvanas évek második fele éppen elég őrült dolgot adott a világnak, azért nehezen hihető, hogy egy Condomnation című Kiss album megrázta volna a zeneipart. Hát nem jobban hangzik inkább a Crazy nights?
Az Asylum lemezt követő turné végeztével a Kiss legénysége hosszabb pihenőre vonult. Ennek oka elsősorban Gene Simmons színészi és produceri karrierjének építése volt, és mivel a '85-ös lemez nem volt különösebben sikeres, a csapat sem erőlködött újabb anyag kiadásán. Persze készülődgettek dalok is, szép lassacskán. Bruce Kulick inkább Eric Carr-ral jammelt, míg Paul Stanley olyan társszerzőkkel dolgozott, mint Desmond Child vagy Diane Warren. Mégis, Gene hiánya egyre nyomasztóbbá vált, így Stanley válaszút elé állította őt: vagy a Kiss vagy a szólókarrier. Szerencsére Simmons a Kiss mellett tette le a garast [feltételezem, ő is tisztában volt vele, melyik a biztosabb bevételi forrás], így a munkába bekapcsolódva megkezdődhettek a Crazy nights felvételei.
Ron Nevison [Led Zeppelin, Ozzy, Europe, stb.] felügyelete mellett, 1987 márciusában láttak munkához, a kaliforniai Tarzana városában. Mivel az Animalize és az Asylum mérsékelt pénzügyi sikere Stanley és Simmons produceri munkásságát "dícséri", ezért a zenekar úgy gondolta, Nevison lehet a kulcsa annak, hogy újra nagyot szóljon egy Kiss lemez és ez a bankszámlákon is megmutatkozzék. Stanley és Nevison jó érzékkel találták el, mi lehet az az irány, ami újra a csúcsra repítheti a Kiss-t: az előző albumokon megszokott heavy-rockos hangzást a szintis-popos-metalos világra cserélték.
Ennek megfelelően az album húzónótái kifejezetten slágeres, az akkori hajmetál-hullám minden jóságával megáldott szerzemények. A címadó a csapat első himnusza lett a Rock and roll all nite óta, a Turn on the night a legszebb stadionrock hagyományokat csillogtatja. Sorban jönnek az olyan fülbemászó témák, mint az I'll fight hell to hold you vagy a Hell or high water vagy a When your walls come down - jellemzően mind a korszaknak megfelelő, szintivel bőven feldúsított hangszerelésű dalok, hatalmas vokálokkal és iszonyat fülbemászó refrénekkel. E téren mégis a My way a csúcs, ez a már-már AOR-ba hajló nóta - a kazettás korszakban rommá hallgattam ezt a dalt útközben [a végén már teljesen élvezhetetlenné nyúlt a szalag], kiváló választás, ha elindulunk otthonról. És bár a Kiss, a '76-os Beth-t leszámítva, nem igazán erről volt híres, a szokásos ballada sem hiányzott a lemezről.
A dalok témája nagyjából a Szerelem, szex, gyengédség jelzőkkel körül is írható, hol érzelmesebb [Reason to live vagy a már említett I'll fight hell to hold you], hol szexistább [Bang, bang you] módon elmesélve. A lemez talán legzúzósabb nótája a No, no, no. Ez a Bruce Kulick és Eric Carr közös jammeléséből építkező dögös tornádó valóságos energiabomba, kifejezetten sajnálom, hogy nem volt szerencsém sosem hallani élőben. Az albumot záró Thief in the night érdekessége, hogy Gene Simmons eredetileg Wendy O'Williams 1984-es WOW című albumára írta.
Az album fogadtatása több volt, mint kedvező. A Billboardon a legjobb húszba került, de ennél is jobban teljesített Angliában, ahol rendkívül népszerű lett a Crazy nights - egészen a negyedik helyig kúszott a lemezeladási listán. Mindösszesen jóval egymillió példány felett talált gazdára a Crazy nights és újra a világsztárok közé emelte a Kisst. Az is alátámasztja ezt, hogy évek óta először kimozdultak Amerikából is, mi több még Magyarországra is eljutottak, egy 1988-as, esős szeptemberi estén.
A Crazy nights 1987. szeptember 18-án jelent meg, napra pontosan huszonöt évvel ezelőtt.