A Pretty Maids zenekarral már évtizedekkel ezelőtt kezdődött a „viszonyom”. Az már a múlt ködének homályába veszett, hogy pontosan hol és mikor láttam-hallottam meg a szüzeket, de arra tisztán emlékszem, hogy azonnal a falhoz szegeztek. Most azonban ugorjunk egy nagyot az időben.

A sikeres 2010-es Pandemonium lemezt egy ünnepi, koncert CD-DVD kiadvány követte 2012-ben, amellyel a zenekar a 30. születésnapját ünnepelte. Az az erő, rutin, ami arról az anyagról árad, azért már sejtette, hogy milyen formában van a csapat. Ezért is örültem, mikor meghallottam, hogy új lemez érkezik 2013-ban. Kizártnak tartottam, hogy ezzel a felállással, tudással és hozzáállással tévedhetnek. Hogy igazam lett-e? Mindjárt meglátjuk.

Az első single, a „Mother Of All Lies” című nóta volt januárban, amit mindjárt egy mozgóképes anyaggal is megtámogattak az arcok. Itt azért már mosolyogtam rendesen, mert – hogy ezzel a „klasszikussal” éljek - ez bizony üt, mint a buszkerék. A filmecske egyébként elég egyértelműen bemutatja és alátámasztja, min is jár mostanában a szerzők agya. Szerintem ritka jó darab lett:

Ezután a dal után – ami tartalmazza az összes jellemzőt, amiért szerethető a Pretty Maids – már megkezdtem a visszaszámlálást a lemez megjelenéséig. Nem kellet azonban addig várnom. Egy szerencse folytán a megjelenés előtt másfél hónappal a birtokomba került egy példány, így megspóroltam pár hajszálat és az első rózsaszín ködös meghallgatás után volt időm megemészteni, átgondolni a lemezt, mielőtt szennyezem itt a monitort.

A lemez a single nótával indít és nem kis meglepetésemre a második dalnál -„To Fool A Nation” – visszaveszik a tempót a fiúk, amitől megijedtem egy kicsit. Viszont most, hogy magamévá tettem a lemezt, már stimmel a koncepció, amit követhettek a nóták sorrendjét illetően. Ez a dal azóta az egyik kedvenc és simán hozza azt a szintet, ami a lemez egészére jellemző, Ken pedig jót teker a szólónál. Tökéletesen előkészít és ellazít bennünket az elkövetkező cirka 40 percre, ami minden várakozásomat felülmúlta.

A „Confession” című kis rövid, zenés monológ után úgy szólal meg az „Iceman” zakatoló dob- és gitártémája, hogy egyből a hangerő gombhoz nyúltam.

A „Sad To See You Suffer” lett a második single a lemezről és talán itt tudok egyedül némi nemtetszést nyilvánítani. Na nem a nóta miatt, az rendben van. Kereskedelmi szempontból is értem a választást, hogy miért ez a dal. A zenekar és a lemez iránti elfogultságom azonban azt mondatja velem, hogy ez egy jól bevált recept a csapattól, de új rajongókat nem hoz, és nem mutatja meg, hogy valójában milyen értékeket rejteget a Motherland lemez. Viszont az igaz, hogy teljes egészében kiszolgálja a fanokat, és ha a célközönség megegyezett azokkal, akiknek annak idején a PM logóval díszített vibrátort árulták a zenekar hivatalos oldalán, akkor a „küldetés” 100%-ban teljesítve.:)

Ezt követően – újra feszesre húzva a gyeplőt – dübörögve érkezik a „Hooligan” című nóta, ami az egyik csúcspont. Itt hadd térjek ki egy kicsit a Royal Huntból érkezett - általam már sokszor méltatott - Alan Tschicaja dobos teljesítményére. Azonkívül, hogy hozzám ez a fajta húzós, elementáris erejű dobolás áll a legközelebb, abban is biztos vagyok, hogy az ő témáinak, habitusának sok köze van ahhoz, hogy jelenleg ez a zenekar ilyen lendületben van…és akkor most üvöltsük teli torokból: „Hooligan! Hooligan! Never show no mercy”

A címadó Motherland egy időgép, ami visszarepít a 80-as évekbe, ám cseppet sem naftalin szagú. Ez egy klasszikus Pretty Maids nóta a legjobb fajtából. Szerintem a banda híveinek ugyanolyan alapvetés lesz pár év múlva, mint a „Red, Hot and Heavy”, vagy a „Future World”. Húz, mint a gőzgép.

Mikor rekedtre üvöltötte az ember magát a megadallamokat énekelve és a nyaka is kezd megmerevedni a folyamatos headbangeléstől, na akkor jön az a „szokásos” ellenállhatatlan Pretty Maids dal a „Bullet For You” képében, amelyekből mindig előkapnak egyet minden lemezre. Tudjátok, az a „Walk Away”, „Little Drops Of Heaven” féle AOR-os dallamőrület. Hát ez a golyó engem első hallásra kicsinált.

Innen már csak idétlen vigyorral az arcomon, a fejemet ingatva hallgattam a zseniális refrénnel megáldott „Who What Where When Why” dalt, illetve a tökéletes lemezzáró „Wasted”-et.

Igen, megcsinálták! A Pretty Maids lettet - ilyen meg nem értett, a nagyobb, „első ligás” sikert nélkülöző pályafutás után - egy hibátlan lemezt az asztalra.

Ronnie Atkins szerintem a mai mezőny egyik legmegbízhatóbb, legbikább torka. Ez az ezerhangú énekes simán agyonvágja még mindig a mostani pacsirták jelentős százalékát. Ha kell, letépi a töködet, a következő pillanatban pedig olyat dalol, hogy kiugrik a szíved a helyéről. Méltatlanul kevesen ismerik az ő képességeit. Ken Hammer témáiról nem is írok különösebben, magukért beszélnek. Ron és ő képezik a zenekar gerincét és tisztán látszik, hogy ez a gerinc még egészséges, ereje teljében van és nem utolsósorban egyenes. Morten Sandager billentyűs témáit előtérbe hozni nagy ötlet volt, frissességet kölcsönöznek a daloknak és rendkívül jót tesznek a hangzásnak. Rene Shades pedig mindig ott van, ahol lennie kell. Vagy Ken témái alá tolja súlyt, vagy Alan dobtémáira erősít, tökéletesen kiegészítve őket.

Ez a korong pont azt sugározza, amit Ken Hammer gitáros nyilatkozott. Nem akartak már semmilyen elvárásnak megfelelni azt játszották fel, ami jött belőlük és ez bizony nem kevés. A Pretty Maids nem újította meg a rock-ot, de nem is hiszem, hogy ez a szándékuk. Ez egy dögös rock lemez. Ez, vagy az innen-onnan ismerős? A mai világban ki tudja már, hogy melyik riff-dallam honnan való, ki volt az eredeti?!? A végeredmény viszont hamisítatlan Pretty Maids. Mindenki, aki szereti a zenét, biztosan tudna mondani pár lemezt, ami az első hangtól az utolsóig úgy kerek egész, ahogy van. Ez a lemez számomra ilyen. Egy üresjárat, vagy felesleges hang vagy dal nincs rajta. Ha kell tökös, ha kell érzelmes, és ahogy egy újdonsült kedves ismerősöm fogalmazta meg a Pretty Maids zenekar iránti vonzódását: „Erősen addiktív”. :) Neki csak annyit üzennék:B+, ez odab**z!

10/10

     01. Mother Of All Lies
     02. To Fool A Nation
     03. Confession
     04. The Iceman
     05. Sad To See You Suffer
     06. Hooligan
     07. Infinity
     08. Why So Serious
     09. Motherland
     10. I See Ghosts
     11. Bullet For You
     12. Who What Where When Why
     13. Wasted