Egyik szívem csücske zenekar legvitatottabb lemeze - pedig annyira tipikus Paradise Lost-dalok vannak rajta, talán csak a steril, popos hangzásba lehet belekötni, legalábbis metálos füllel. Bár megjelenésekor néztem nagyokat, valahogy nem tudtam utálni és a hónapok múlásával egyre inkább megszerettem a dalokat. Nem tagadom, kell hozzá hangulat, de én sokszor kapom elő a Host-ot, ha nyugisabb muzsikára vágyom. Egyáltalán nem vidám zene [de hát melyik PL az?], viszont talán pont emiatt a lelketlen digitális sound miatt tud olyan mélységesen fájdalmas és felkavaró lenni.
Sajnálom, hogy mostanság legfeljebb a So Much is Lost maradt a setlisteken, lenne pedig miből meríteni.
Oké, a sláger se maradjon le a végéről :)
És a végére el ne felejtsük: Rockbeach Fesztivál, július 26. 22:30!