Elvárható lenne az egyszeri bloggertől, hogy ha egy évforduló kapcsán ír valamit egy lemezről, akkor írás közben az a lemez szóljon. Én most nem így teszek, mert ez a lemez immár 15 éve a fülemben és a fejemben szól folyamatosan. Nem kell hozzá se CD, se pedig mp3 lejátszó. Hangról-hangra, szóról-szóra forog a fejemben. 

Biztos mindenkinek vannak ilyen szerelmei, nekem a Mood Swings az, ezért már itt az elején leszögezem, nem találtam benne hibát a majdnem két évtized alatt. 

Az 1993-as év nem volt túl termékeny táptalaj a dallamos rockzenének. Az igazat megvallva mi már úgy gondoltuk, hogy ebben a műfajban nem lehet újat mutatni. Óriási szerencsénkre Harry Hess és Pete Lesperance nem így vélte és megírta ezt a remekművet.

Nem tudok elfogulatlanul beszélni róla, mert amióta csak ismerem, ezt az albumot nevezem meg kedvencemként. Nézzétek ezt el nekem!

Saviours Never Cry

Megváltók ők valóban, de túlzás lenne azt állítani, hogy nem sírtak soha. Mindig keresték a sikert és az mindig elkerülte őket. Japán kiváló bázisa az ő műfajuknak - de a szülőhazájukat leszámítva - sehol nem aratott átütő sikert a kanadai csapat. Sosem mulasztották el megemlíteni a hányattatott sorsukat és - ezt is el kell ismerni - egy idő után ez nagyon visszatetsző volt. 

No Justice

Ugyanakkor az is igaz, hogy nem bánt velük kegyesen a sors. Az ilyen minőségű zenélés a legtöbb csapat számára világsikert hoz, ők meg huszonegynéhány sorlemezzel a hátuk mögött még mindig a nemzetközi elismertségért küzdenek. Jól mutatja ezt, hogy egy NHL meccsen hallottam egyszer a No Justice-ból 5 másodpercet. A korongbedobás pillanataiban egy szépemlékű Montreal - Ottawa meccsen.

Strangers Than Love

 A bemutatkozó lemezükre írták ezt a dalt (a Mood Swings már a második sorlemezük) és ez megmutatkozik a vokálokban is. Ha valakinek ez tetszik, ki ne hagyja az első lemez Slowly Sleeping Away-ét. Ha valamiben, a többszólamú vokálokban verhetetlenek.

Changes Comes Around

Csak azért, hogy el ne felejtsük, hogy ez egy vérbeli rocklemez... A változások a zenevilágban már nemcsak érezhetőek voltak 93-ban. Ha valaki veszi a fáradtságot és végighallgatja a teljes életművet, akkor is elismeri, hogy van valami egyedi íze ennek a zenének, ha esetleg az illetőnek nem is tetszik.

Jealousy

Egy nagyon szerethető dal, kreatív gitártémával, a lassabb műfajból. Nekem mindig valahol a blues határán lebegett, de amikor Harry Hess énekelni kezd, akkor az már markáns rockzene. Tudtátok, hogy ő a "mesélő" a Gyűrűk ura rockoperában?

Sentimental Boulvard

Számomra a lemez csúcspontja, a billentyűk és a riff tökéletes kompozíciója. Majd 10 évvel később a Harry Hess szólólemezen is helyet kapott és -bár nem találtam számottevő különbséget a két felvétel között - valahogy az nem az igazi. Talán csak annyi, hogy ennek ezen a lemezen van a helye. 

Mandy

Egy rövid, instrumentális szerzemény. A youtube-on elég sok video van a különböző gitárospalántáktól akik ezzel a dallal kisérletezgetnek.

Empty Promises

A lemez legsötétebb tétele - ha lehet ilyet mondani egy dallamos banda kapcsán. Nekem egy kicsit előrevetíti az ezt követő Voice of Reason albumot, ott már ez a stílus a jellemzőbb. 

If there Was a Time

Ha valaki előszőr hallgatja meg az albumot, azt gondolhatja, hogy a kötelező "lassúszám" ami ebben a korszakban a kiadók alapfeltétele volt egy rockzenekarral szemben. Talán az is és le is tudják becsülettel, de szerintem csak megágyaznak vele a soron következő track-hez, amihez hasonlót én még nem hallottam ebben a műfajban tevékenykedő zenekartól ;)

Just Like I Planned

A már előbb beharangozott dal, ami az utolsó hangjáig azt érezteti, hogy nincs más zenekar a földön, amelyik képes ilyen vokálokra. Akapella és rockzene. Nem a megszokott párosítás. Igaz, nem is tudom elképzelni egy arénakoncerten.

Had Enough

Amikor előszőr hallgattuk meg TomAce-el  akkor állapítottuk meg, hogy ez egy Van Halen tribute és ezt a véleményt bennem 20 év se változtatta meg. De micsoda tribute! Pete Lesperance gitáristenné magasztosul és a Harem Scarem bebizonyítja, hogy a legnagyobb között a helye. Azaz lenne... 

Ma húsz éve jelent meg a lemez és sokat gondolkodtam, hogy ráaggaszthatnám-e a "kortalan" jelzőt. Be kell látnom, hogy egy mai tinédzser valószínűleg csak mosolyog ezen a zenén. Más értékeket hordoz, mint amit a mai világ fontosnak gondol és ezért ez inkább csak egy kedves, nosztalgikus emlék.

Ugyanakkor én a mai napig kortól függetlenül (kortalanul) imádom!
Talán, vagyunk még ezzel így páran ;)