Ha azt mondom, Europe - a többség azt mondja, The Final Countdown. Szerencsére a kisebbség sem elenyésző és ők tudják jól, hogy Joey Tempesték bizony nemcsak a '86-os, megagigasztárrá válást magával hozó slágergyűjteményre lehetnek büszkék. A gitárosfronton megújuló zenekar ugyanis 1988-ban fennállásának talán legkifinomultabb gyöngyszemét készítette el, melyet a szakma is kimagasló elismeréssel fogadott, és még pénzügyileg is sikeres volt. Ez az album az Out of this World.
John Norum még az 1986-os japán turné közben döntötte el, hogy kiszáll a bandából. Helyére Kee Marcello érkezett, vele kezdődtek meg az új lemez munkálatai. Az Angliában felvett lemez első kislemeze a Superstitious volt. Emlékszem, pont akkor vezették be nálunk a Sky Channel adását, mikor rommá játszották ezt a videót. Azon a nyáron a nap bármely szakában könnyen bele lehetett futni a klipbe, mely nagyjából tucatnyi országban volt slágerlistás. Kee Marcello gitárszólója pedig simán benne van minden idők legjobb szólói közt!
A lemezt elvileg egy európai turnéval promotálta volna a kiadó, de a megjelenés előtt tettek egy apró, ámde annál sikeresebb körutat az Államokban, a Def Leppard társaságában. A kiadó azonban hazahívta őket innen, hogy inkább az öreg kontinensre koncentráljanak.
Végül csak sikerült eljutni a világkörüli turnéra, mely Indiában startolt közel hatvanezer ember előtt. Ennek során, Japánban rögzítették a fenti videót is. Ezelőtt azonban volt még egy kislemez, egy korábbi dal újra felvett változatával. Ritkán esik meg, hogy a ráncfelvarrás ilyen jól sikerül, és az új mű jobb, mint az eredeti volt. Itt pontosan ez történt.
A várakozásokkal ellentétben, a megjelenést követő európai turné több helyen [nálunk nem:)] csalódást okozott a nézőszámokat illetően. Azok a sportcsarnokok, melyek táblás házat produkáltak a Countdown-turnén, most alig félházzal mentek, ami azért is volt furcsa, mert az Out of this World rendre kapta a jobbnál jobb kritikákat, a koncerteken a banda remek fomában volt. Éppen ezért úgy döntöttek, ideje mégegyszer szerencsét próbálni a tengerentúlon, de ezt a tervüket a csökkenő lemezeladási mutatók húzták keresztül.
Mindenesetre a lemezből így is elment csak az USA-ban egymillió [figyelitek, ez egy csökkenő eladási adatokat mutató szám!:)], nem beszélve a világ többi részén elpasszolt százezrekről. Ez nem is meglepő, ha figyelembe vesszük a már-már AOR-ba hajló, finoman hangszerelt dalokat, melyek egytől-egyig slágerek. Persze, nem olyan [jó értelemben vett] kommersz módon, mint a Final Countdown volt. Itt többről volt szó, és ez a mai napig átjön, egyáltalán nem porosak vagy megmosolyogtatóak a nóták.
Szóval, az amerikai turné végülis kútbaesett és ez nagy fájdalma volt a lépten-nyomon [mekkora hülyeség!] a Bon Jovival összemért zenekarnak. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy a következő nagylemezt az Egyesült Államokban készítik majd el, amerikai producerrel, a nagy tengerentúli áttörés reményében. De ez, 1988-ban csak a holnap zenéje volt, történt még egy és más a zene világában, míg a Prisoners of Paradise megjelent.
Zárásképp jöjjön a csodaszép ballada, mely utolsóként hangzik el azon a lemezen, mely pontosan ma huszonöt évvel ezelőtt, 1988. augusztus 9-én jelent meg.
