Ott hajítottuk el a fonalat, hogy Birch rágyúrt a tökéletességre és ennek meg is lett az eredménye, a Maiden korszakalkotó lemezt helyezett el a köztudatban. Emellett kénytelenek voltak a lemezbemutató végén újra a tagcsere bevált eszközéhez nyúlni: ezúttal Clive Burr nem bírta a tempót [és a tintát].
Törést azért ez nem jelentett, igen hamar előkerült egy marha nagy és marhára nem szép ember a bőrszerkó mögé: Nicko McBrain. Steve galoppozó basszusjátékához hasonlóan ez a fickó is egyedi: mindig egyetlen lábdobot használ, ezzel viszont iszonyú gyors, sokak szerint neki van a leggyorsabb jobb lába a metal dobosok között.
Kézrázás után azonnal a bahamákra utaztak lazulni és a hasukat süttetni a következő lemezt rögzíteni. Meg kell mondjam, nekem ez az album a banda első korszakának legjobbja. innentől lehet számítani az igazán tökéletes Maident [ebben Harris is igazat ad nekem, és Bruce is csak a Brave New World megjelenésekor cserélte le a kedvencét :)].
Egyéb érdekesség: a záró To Tame a Land című nótát eredetileg Dűnének hívták, de Frank Herbert nem engedélyezte regénycímének felhasználását, mert utálta a Maident [valamint az egész hr/hm műfajt].
És akkor a mai nótacsokor - tegyük hozzá, itt már akár az egész albumot el tudnám viselni a koncerten:) :
a klasszikus:
és egy cover [dupla csavarral :)]