Furcsa leírni azt, hogy csak úgy "beleakad" az ember egy zenébe. Pedig a mai versenyzők egytől-egyig ilyenek. Ilyenkor a zene élményén túl, egyfajta elégedettség is eltölti az embert, mert a Mona Lisa-t dícsérgetni nem nagy kockázat. Mindenki tudja, hogy mestermű. De ha a Váci utcában fedezel fel magadnak egy portré rajzoló srácot, a kiállított egyéb festményei alapján? Persze ehhez az kell, hogy az idő téged igazoljon. Az alábbi bandák esetében nem mondhatom, hogy így van. Kevesen ismerik őket, mára nem is biztos, hogy emlékszik rájuk valaki.
Ugyanakkor rendre visszatalálnak a lemezjátszóba és olyankor kapok egyfajta önigazolást, hogy nem csináltam rossz vásárt velük.
Van még egy közös vonásuk, mindannyian svédek. Nem lövöm el a közhelyet, hogy a svédek valamit tudnak, de tény, nem a rénszarvasburger, a golyóscsapágy és az IKEA az ő legnagyobb titkuk, hanem hogy időről-időre kitermelnek valami egyedi ízű zenét, ami - szerencsés esetben - még a világ zenei étlapján is helyet követel magának.
Ők nem ilyenek, de szerintem ők is megérdemelnék:
Mental Hippie Blood
1993-ban minden előzetes figyelmeztetés nélkül vettem meg a lemezt. Nem hallottam előtte soha a zenét, de az akkori Metal Hammerben a hónap lemeze volt. Nekem onnantól az egyik kedvencem a mai napig. Még csak behatárolni sem tudom a stílust, de a magával ragadó dallamok, dögös riffek és a csipetnyi melankólia ötvözete remélhetőleg veletek is megjegyezteti a banda hülye nevét.
Mustasch
Ha már hülye neveknél tartunk. Friss élmény, talán 7-8 hónapja volt, hogy egy blogon írtak róluk. Azonnal megvettek. Nem is sejtettem, hogy van még ilyen dögös zenekar.
Grand Design
A kakukktojás. A helyzet az, hogy én sem ismertem őket. Megpróbálom rajtuk keresztül bemutatni a folyamatot, ahogy az ember belekóstol az ismeretlenbe. Három bandát terveztem a posztba, de csak kettőig jutottam. Jött a keresés a neten. Legyenek svédek és legyenek viszonylag ismeretlenek. Íme a végeredmény:
Keresek tovább... Egy lemezt meg kéne hallgatni ebből...