Van egy banda, amely sosem tartozott az igazán ismert csapatok közé, pedig igazi úttörőknek számítanak. Az Iron Maidenből még ki sem lépett Adrian Smith, hogy később harmadikként térjen vissza, mikor a Leatherwolf már ebben a szokatlan formációban nyomult. Az amerikai zenekar a '80-as évek elején alakult, és a kaliforniai éjszakában olyan csapatokkal mozgolódott együtt, mint a Slayer vagy a Metallica. Habár stílusában inkább a hagyományos, metalosabb vonalat követték, ők is viszonylag hamar szerződést kaptak, és gyorsan összedobtak egy EP-t, amit egy éven belül a banda nevét viselő, debütáló album is követett. Ezután 4(!) év szünet, majd jött a nagy dobás, a Street ready lemez.
Az albumot, legalábbis az ismerettségi körömben, nagy respekt övezi. Még azt is mondhatnám, hogy mind a nagyközönség, mind a szakma jól fogadta. Mégis, az igazi áttörés elmaradt. Akárhogy is, a címadó dal igazi nagyágyú, hihetetlen mennyiségű energia szabadul fel benne. Tekerjétek csutkára!
Kis áttörés is áttörés, így a Leatherwolf ezt próbálta meg kiaknázni. Sajnos azonban, a bluesos irányba fordulás és a Gn'R stílusú kinézet nem igazolta Paksi Endre szavait. A grunge láz végleg betett a nagy terveknek és a banda 1991 és 1999 között megszűnt működni. Ekkor a klasszikus line-up újra életet lehelt a csapatba, de a régi sikerek már csak a koncerteken térnek vissza, mikor felcsendülnek a Street ready dalai.