Az idén kiadott New Audio Macine lemezzel újra életre kelt az amerikai Trixter zenekar.
A lemezt hallgatva mindig beugrik valamilyen banda, aki régóta kedves (vagy az volt) a szívemnek. Itt egy kis Warrant, ott egy kis Deff Leppard, amott egy kis Gotthard, AC/DC csak így a teljesség igénye nélkül. Pete Loran énekes úgy hozza a kasztrálás előtti Bon Jovi-t, ahogy senki. A Mark Scott és PJ Farley alkotta ritmusszekció úgy húz, ha ekét akasztanánk rájuk, akkor nincs az a "napszítta", betonkemény talaj, amit ne tennének termővé ezalatt a cirka 45 perc alatt.
A dalszerzést nem bízták a véletlenre, hiszen három nagy dalszerző is dolgozott a lemezen és az album keverésére sem lehet panasz, nagyot dörren kellő technikával alátámasztva. Jönnek sorba az ismerős riffek, dallamok, amiről már elég nehéz megállapítani, hogy ki szerezte, vagy ki-kitől szerezte, de ez nem is lényeg, mert összeállnak egésszé, dalokká. Ha mondanak valamit a fent említett zenekarok nevei, akkor véletlenül se hagyd ki ezt a lemezt!
Felhívás!!! Az alábbi felvétel csak nagy hangerőn fejti ki a kellő hatását, amennyiben ez a rendelkezésedre áll, akkor nem árt néhány óvintézkedés és előkészület:
- Minden törékeny tárgyat pakolj el 3 méteres körzetben!
- Hűtött sör kibont...
- Léggitárt porold le!
- Vigyázz a környezetedben élők testi épségére!
Mellékhatások: Idétlen vigyorgás, vicsorítás, feltűnő "beleszarok mindenbe" hozzáállás, napszemüveg indokolatlan viselése, kényszeresen minden nőnemű egyed (ideértve a háziállatokat is) "Baby" megszólítással illetése
Szóljon az egyik kedvencem a lemezről, ami szerintem magába foglalja, hogy mi is az a Rock & Roll: