Nem tudtam kihagyni, hogy ellőjem ezt a poént a címnél, pedig minden rosszindulattól mentesen úgy érzem, tökéletesen illik ez egy olyan poszthoz, mely Anette Olzon és a Nightwish szakításáról szól. Jómagam sosem voltam nagy partvis-fan, körülbelül 4-5 nóta után már piszkosul zavart Tarja modorossága, de általában véve nem nagyon vitattam a finn metaldíva népszerűségét. Amikor kilépett és hosszú cirkusz után Anette lett az utód, akkor kezdtem el őket hallgatni komolyabban. Persze, nem lehet összehasonlítani a két énekesnőt, ráadásul az utolsó két nagylemez zeneileg is szellősebb, hogynemondjam rockosabb ösvényekre tévedt, így Anette is jobban boldogult ezekkel a dalokkal, mint a korábbiakkal. Jöjjön hát most egy Top 3 összeállítás azokból a dalokból, melyeken Olzon kisasszony énekelt, persze totál szubjektív szempontok szerint összeállítva.
Legyen plusz ráadás is, ezt nagyon szeretem, a tavalyi év egyik legnagyobb zenei meglepetése volt számomra. Jó kis füstös dalocska, szinte teletöltene az ember egy poharat valami jóféle itallal és komótosan pöfékelne hozzá, míg szól a dal...