Mihez kezd egy zenekar, ha sikerei csúcsán egy tragikus balesetben elveszíti egyik kreatív láncszemét és minden veszni látszik? Természetesen feláll a padlóról és minden előző munkáját felülmúlva elkészíti legenergikusabb és legprogresszívabb nagylemezét. Az ...And Justice for All bő egy órán keresztül, klinikai sterilitással férkőzik a hallgató legnyugtalanítóbb gondolatai közé, és ha egyszer beférkőzött oda, sosem enged többé szabadon.
Cliff Burton 1986-os halála érthető módon nagyon megviselte a Metallicát. Nemcsak egy jóbarátot veszítettek el - már önmagában ez is elég lehet egy csapat felbomlásához -, hanem a zenekar egyik legképzettebb egyszersmint legművészibb tagját is. Ezzel együtt hamar biztossá vált, hogy a Metallica-sztori nem érhet véget és az év végén az ex-Flotsam&Jetsam basszer, Jason Newsted csatlakozott is a Hetfield - Ulrich - Hammett trióhoz. 1987-ben már vele készítették el a Garage Days Re-Revisited EP-t, melyen csupa feldolgozás szerepelt, majd egy-két turné után, 1988 elején megkezdődtek a negyedik nagylemez felvételei.
A munkálatok négy hónapon át tartottak, kezdetben Mike Clink majd Fleming Rasmussen irányítása alatt. Ezt azért fontos kiemelni, mert a végsőkig lecsupaszított és steril soundért [tegye fel a kezét, aki hallja a basszusgitárt a lemezen - ugye, ugye?:)] később sokan Rasmussent tették felelőssé - persze nem véletlenül, hiszen a keverésnél például egyáltalán nem volt jelen. Végül a lemez augusztus végén került a boltokba.
Hamar kiderült, hogy igazi mestermű született. Bár sokan voltak vele úgy, hogy a Master... után már nincs hova továbblépni, a Justice frappánsan cáfolta ezeket véleményeket. A már említett hangzásvilág, a komplex dalszerkezetek és a dalok átlagosan 6 perc körüli hossza [nem beszélve a hosszabb tételekről] már-már progresszív mélységet adtak a thrashes alapokhoz. Hiszen a kiindulópontot ezúttal is a gyors és/vagy agresszív tempók, a tipikus apokaliptikus vagy politikus szövegek jelentették.
A mondanivaló egyébként jól körülírhatóan oszlott szét az olyan témák körül, mint az atomháború [Blackened], a korrupció [a címadó dal] vagy éppen a diszkrimináció [The Shortest Straw]. De hallhatunk a szabadságról [Eye of the Beholder] illetve akad háborúellenes téma is.
Az első igazi Metallica-világslágert is a Justice-nak köszönhetjük. A One volt az első videó a zenekartól és az MTV-nek [meg a Super- és Sky Channelnek, stb] köszönhetően rengeteg emberhez eljutott, akik addig nem ismerték a bandát. Mindenesetre egy zseniális dalhoz készítettek egy zseniális klipet - nyerő recepet, tuti siker. Nem véletlen, hogy 1990-re Grammy-díjat eredményezett.
A lemez megjelenése pillanatától kezdve sikertörténet. Mind a közönség mind a szakma elismerően nyilatkozott róla, mint a cukrot, úgy vitték a rajongók. A hazánkban kezdődő világkörüli turné is népszerű volt, a Metallica teltházas koncertek során bizonyította, fel tudott állni a padlóról és erősebb, mint valaha. Ebben nagy segítséget nyújtott például az élőben hamar nagy kedvenccé váló Harvester of sorrow is - míg a kilencperces címadó dalt néhány fellépés után levették a műsorról.
Akadtak olyan nóták is a lemezen, melyeket ritkán vagy egyáltalán nem játszottak el élőben. Erre a sorsra jutott egyik személyes kedvencem [ha lehet egyáltalán kiemelni ilyet] a Frayed ends of sanity is vagy a villámgyors zárótétel, a Dyers Eve. Ez utóbbi tulajdonképpen a lezárása a To live is to die című instrumentális dalnak, az egyetlen szerzeménynek a lemezen, melyben még Cliff Burton is szerzőként szerepelt.
Egybehangzó vélemény, hogy az ..And Justice for All révén a Metallica a csúcsra ért. Ez volt az első underground metál lemez, ami listára tudott kerülni az Egyesült Államokban - egészen a Billboard hatodik helyéig kúszott, elősegítve ezzel a többmillis eladásokat. A mai napig, csak az USA-ban több, mint nyolcmillió darab fogyott az albumból, mindent összevetve ez a szám világszerte eléri a tízmilliót!
Ugyanakkor az is egyértelművé vált, hogy az eddig járt úton már nincs tovább, ennél tökéletesebbet így, ebben a formában alkotni nem lehet. Erre persze rájöttek Jamesék is és egy, akkortájt váratlannak tűnő ám mára már teljesen logikusnak látszó döntéssel, egy teljesen új, addig ismeretlen úton indultak el. De ez egy másik poszt témája volt, jó két évvel ezelőtt.
Még most, így a poszt végén is hátborzongató érzés leírni, hogy ma huszonöt éve annak, hogy megjelent az ...And Justice for All.
